GSM, avagy mobilforradalom

GSM, avagy mobilforradalom

A mobiltelefónia második generációja olyan újításokat hozott, mint az sms, a SIM-kártya, vagy éppen a roaming.

A mobiltechnológiák második generációja (2G) volt az, amely megalapozta a mai mobiltársadalom kialakulását. Az Európai Közösség tagállamai 1987-ben határoztak arról, hogy közösen létrehoznak egy páneurópai hálózatot, amely - a korábbiakkal ellentétben - lehetővé teszi a zavartalan mobiltelefonálást a tagországok területén. Így született meg a GSM szabvány, amit eleve egy globális, nyílt, továbbfejleszthető hálózatként álmodtak meg, így teremtve alapot például a mai 4G technológiáinak.

A GSM rövidítés eredetileg a rendszert kidolgozó szakértői csoportra utalt (Groupe Spécial Mobile), ám később a Global System for Mobile Communications (azaz a mobil kommunikáció globális rendszere) rövidítésévé vált. A kereskedelmi szolgáltatás 1992-ben indult, Magyarországon 1993-ban üzemelték be, ekkor rajtolt a Pannon GSM és a Westel 900 is (a mai Telenor, illetve T-Mobile elődei). Az új technológia áttörte a korábbi analóg mobiltelefon hálózatok korlátait, s így a GSM fénykorában, a 2000-es évek derekán világszerte már közel 3 milliárd felhasználóval büszkélkedhetett.

A mobiltelefonálás világszintű térhódítását többek között a digitalizáció tette lehetővé. A digitális jelek tömöríthetőek, emiatt - az azonos sávszélességet használó analóg rendszerekhez képest - sokkal nagyobb kapacitás érhető el, azaz sokkal több csatorna használható fel a hang továbbítására. A digitális készülékekbe épített rádió kisebb teljesítményű, kevesebb energiát fogyaszt, így a működéséhez - a korábbiakhoz képest - jóval kisebb méretű akkumulátor is elegendő. A készülékek mérete, így drasztikusan lecsökkent, a telefonok, és maga a mobiltelefonálás is megfizethetővé vált.

A GSM elterjedésének másik fontos tényezője a roaming, azaz a külföldi telefonálás lehetőségének megvalósítása volt. Ehhez arra volt szükség, hogy az egyes nemzeti mobiltelefon hálózatok egymáshoz kapcsolódva, egy egységes, nemzetközi rendszert alkossanak.
Szintén meghatározó, felhasználóbarát GSM újítás volt a SIM (Subscriber Identity Module/előfizetői azonosító egység) kártya bevezetése. Ez egy kisméretű lemez, amely alapvetően a felhasználó azonosítására szolgál, illetve egyéb adatok (például szöveges üzenetek és telefonszámok) tárolását is lehetővé teszi. Ezzel a készülékcserék is egyszerűbbé váltak.

A technológiai háttér immár lehetővé tette a hang átvitele mellett az adatforgalom megjelenését is, vagyis az örök kedvenc sms (Short Message Service/ rövid üzenet szolgáltatás) és mms (Multimedia Messaging Service/multimédia üzenet szolgáltatás), valamint a telefonos internetezés előfutára, a wap (Wireless Application Protocol/vezetéknélküli csatlakozási protokol) is a GSM korszak szülöttje.

Rövidítések:
GSM: Eredetileg Groupe Spécial Mobile utalva a rendszert kidolgozó szakértői csoportra, később Global System for Mobile Communications, azaz a mobil kommunikáció globális rendszere.
SMS: Short Message Service, azaz rövid üzenet szolgáltatás
MMS: Multimedia Messaging Service, azaz multimédia üzenet szolgáltatás
WAP: Wireless Application Protocol, azaz vezetéknélküli csatlakozási protokol
SIM: Subscriber Identity Module, azaz előfizetői azonosító egység

2017. november 09.

Olvastad már?

Mobiltechnológiák, avagy a táskafontól az okostelefonig . . . tovább
A tévézés szabadsága . . . tovább
HD-ready, full vagy ultra HD . . . tovább
Analóg televíziózás . . . tovább
Díjazott hűség . . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!