Nézzük a tévét!

Nézzük a tévét!

Már közel három éve - 2013 júliusában és októberében - zajlott le a digitális átállás, vagyis az analóg műsorterjesztés helyét a digitális műsorszórás vette át.


Az eltelt időszakban a magyar televíziózásban is több lényeges változás történt. Röviddel az átállás után indult el a királyi tévé új csatornája, az M3, egy igazi retrócsatorna.  Majd 2015 júliusában az M4 Sport, melynek neve is egyértelműen utal a programjára.  A két új csatorna megjelenése közé ékelődött be egy másik, fontos változás: a Duna Televízió nemzeti főadóvá lépett elő, míg ezzel egy időben az M1-ből hírcsatorna lett.


2016 augusztusában pedig várható az M5 oktatási-ismeretterjesztő csatorna indulása.


Úgy tűnik tehát, a tévézés egyre inkább a tematikus csatornák irányába mozdul el. Ehhez alkalmazkodva a szolgáltatók is különféle tematikus, kiegészítő csomagokat állítottak össze.


A Diginél filmes extra csomagok közül választhatunk, mint a DIGI Film vagy HBO Super Pak.


Az Invitel mini csomagjai között találhatunk sport tematikájút, mesecsatornásat, zeneit, csak európai vagy Európán kívüli idegen nyelvű adókat is tartalmazó csomagokat, film csomagot, illetve kifejezetten csak HD csatornákból álló kiegészítő lehetőséget is. Előfizethetünk náluk is HBO Pakra vagy HBO MaxPakra, valamint FilmBox csomagra, mely a különböző Filmbox csatornákat tartalmazza.


A Telekom is kínál plusz opciókat, például egy csomagba gyűjtött ismeretterjesztő, életmód, utazás és idegen nyelvű csatornákat; külön csomagot állított össze film, sorozat és mesecsatornákból vagy a klasszikus zene kedvelőinek. Az HBO Pak a magenta szolgáltatónál is elérhető.


A UPC prémium műsorcsomagjai közé tartozik többek között az HBO Pak, HBO MaxPak, a FilmBox csomag, valamint az Európa (7 db német, francia, olasz, spanyol nyelvű csatorna) és a Világ csomag (9 db angol, német, orosz, lengyel, szlovén és kínai csatorna).


A Nielsen közönségmérése szerint 2016 első negyedévében a 4-17 éves és az 50+ korosztály körében nőtt, míg a 18-49 éves korosztály körében csökkent a tévézés átlagos időtartama 2015 ugyanezen időszakához viszonyítva. A közszolgálati, a film és a gyerekcsatornák népszerűsége nőtt, míg a kereskedelmi és a hírcsatornák nézettsége jelentősen csökkent.


Az NMHH összefoglalója alapján 2015-ben a lakosság szinte teljes körében a tévénézés volt a vezető szabadidős tevékenység. Csak a 14-29 évesek körében előzte ezt meg az internetezés. A tévénézők több, mint fele tudatosan, nem pedig találomra választja ki a megnézendő műsort és kevesebb, mint negyedük használja csak „háttérzajként”.
A tavalyi évben a háztartások 62%-ában használtak hagyományos tévét, 54 %-ában lapos tévét. Az utóbbi szám minden bizonnyal az idei sportesemények hatására növekedni fog. Szemben a fizetős tévészolgáltatást igénybe vevők számával, amely 2014 óta 88%-on stagnál. A fizetős tévészolgáltatások tekintetében azonban a technológiai megoszlás az elmúlt években jelentősen átalakult. Míg 2013-ban az analóg kábeltévé dominált, a digitális kábelt feleannyian vették igénybe, addig 2015-re ez az arány megfordult, miközben a műholdas szolgáltatások száma nem változott.


Az NMHH legfrissebb adatai szerint 2016 márciusában a valamilyen tévészolgáltatásra előfizetők 72,5 %-a vett igénybe digitális szolgáltatásokat, ezen belül is nőtt a kábeltévére vagy IPTV-re előfizetők száma. A piaci megoszlás a következőképpen alakult: 41,6 % digitális kábeltévé vagy IPTV, 30,9 % műholdas tévé és 27,5 % analóg kábeltévé előfizetés.

2016. június 07. 

Olvasta már?

Szélessávú internetet 2020-ra? . . . tovább
Egyre több cég vált vezetésekesről internetes telefonálásra . . .  tovább
Gyors netet kapnak a pénzükért a magyar internetezők . . . tovább
Jelentős a lemaradásunk mobilinternet terén . . . tovább
Magyarország letöltési sebessége már a 20 legjobb között van . . . tovább



Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!