Díjazott hűség

Díjazott hűség

Akár tízezreket is spórolhatunk a hűségidővel járó kedvezményeknek köszönhetően a tévé- és távközlési szolgáltatásokon, azonban van árnyoldala is a konstrukciónak.

Több hónapig, vagy akár fél évig a teljes árhoz képest akár ötven százalékkal olcsóbb szolgáltatás, lényegében fillérekért elvihető mobiltelefonok – igazán vonzó lehetőségekkel csábítják az elektronikus hírközlési szolgáltatók a fogyasztókat. Persze a vonzó kedvezmények nincsenek ingyen, igaz „csak” hűséget kérnek a cégek, de azért vásárlás előtt érdemes alaposan átgondolni, hogy mire is van igazán szükségünk és hogyan alakulhat az életünk a következő 1-2 évben.

A hűségidő kifejezéssel lényegében mindenki találkozott már, aki televízió, internet, mobil vagy vezetékes telefon előfizetést vásárolt Magyarországon. Ez lényegében egy határozott időre kötött szerződés, amelyben a fogyasztó vállalja, hogy bizonyos ideig – itthon ez általában két év, de lehet akár egy is – nem mondja fel az adott szolgáltatóval kötött szerződését. Ezért cserébe vonzó havidíjat és számos kedvezményt kaphat, amelyek közül néhányat már cikkünk elején vázoltunk.

Ez a konstrukció értelemszerűen jó a felhasználóknak, hiszen így kedvező áron juthatnak minőségi szolgáltatásokhoz, és természetesen a szolgáltatók is jól járnak, hiszen kiszámítható lesz a bevételük.
Érdemes azonban azzal is tisztában lennünk, hogy a szerződés hűségidő lejárta előtti felmondása komoly extra költséggel jár. A szolgáltatók ugyanis kötbér formájában követelhetik az igénybe vett kedvezményeket, amelyeket a határozott idejű szerződésre tekintettel nyújtottak az előfizető számára. Persze előfordulhat az is, hogy a hűségszerződés felmondását a szolgáltató jogsértése indokolja, ilyen esetben nem kell kötbért fizetni.

Ha például helyhez kötött szolgáltatást – tévé, vezetékes internet és telefon – vásárol valaki érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyi ideig marad az adott ingatlanban. Hiszen ha csak bérli, előfordulhat, hogy a hűségidő lejárta előtt máshova költözik, és emiatt nőnek meg a kiadásai.
Fontos információ, hogy a határozott időtartamú előfizetői szerződés a meghatározott idő elteltével megszűnik. A megszűnés előtt a szolgáltató köteles az előfizetőt tájékoztatni arról, mikor jár le a szerződés, és ezt követően állapodhatnak meg arról, hogy meghosszabbítják-e, vagy más konstrukciót választanak.

Korábbi cikkünkben hasznos információt találhat arról, mire érdemes figyelni, ha a valaki a telefonszámának a megtartásával szeretne szolgáltatót váltani.

2017. április 13.

Olvastad már?

Mit tehetünk, ha a TV szolgáltatónk módosítja a csatornakiosztásunkat . . . tovább
Újabb telefonos csalás terjed . . . tovább
Egy átlagos ügyfelet 20 szolgáltató is elér . . . tovább
Internet mindenkinek . . . tovább
Lakossági távközlési igények. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!