Szolgáltatóváltás: könnyedén viheti régi számát

Szolgáltatóváltás: könnyedén viheti régi számát

Több mint egymillióan váltottak már úgy szolgáltatót, hogy megtartották korábbi telefonszámukat. A folyamat az ügyfél szempontjából kifejezetten egyszerű, de vannak dolgok, amikre érdemes figyelni.

A számhordozás lényege, hogy szolgáltatóváltás esetén ne kelljen automatikusan megválnunk telefonszámunktól, hanem azzal együtt szerződhessünk át a kiválasztott új távközlési céghez. Az eljárásnak köszönhetően, ha valaki aktuális szolgáltatója egy konkurensénél telefonálási szokásaihoz jobban illeszkedő, vagy egyszerűen csak olcsóbb csomagot talál, nem kell azon gondolkodnia, hogy érdemes-e ezért eldobnia már megszokott elérhetőségét. A váltást követően továbbra is a korábbi számunkon érhetnek el minket az ismerőseink, függetlenül attól, hogy mobil telefonszám hordozásánál új szolgáltatónk előhívója jellemzően nem azonos a miénkkel.

Bár a számhordozást legtöbbször a mobiltelefonálás kapcsán szokták emlegetni, a hívószám megtartása vezetékes szolgáltató váltás esetén is megvalósítható. Maga a folyamat az ügyfél szempontjából kifejezetten egyszerű, de fontos, hogy csak az kezdeményezheti, akinek a nevén az adott előfizetés fut. Az előfizetőnek mindössze annyit kell tennie, hogy az új szolgáltatónál jelzi számhordozási szándékát. A további ügyintézés megoldása már az átvevő távközlési vállalat feladata. A régi előfizetés felmondását és a hívószámunk megtartásának szándékát az ügyfél kezdeményezi , és ha mindent rendben találnak, akkor két nap alatt át is válthatunk az új szolgáltató, kedvezőbb díjcsomagjára. A számátadás ideje alatt a szolgáltatás legfeljebb négy órát szünetelhet hétköznapokon este 8 óra és éjfél között, de az általában néhány percet vesz igénybe. Ez az időszak az úgynevezett számhordozási időablak, ekkor kell kicserélni a telefonban a SIM kártyát, illetve újraindítani a készüléket a számhordozás megkezdéséhez.

A folyamatnak van egy egyszeri költsége, amennyiben valaki a hűségidő lejárta előtt lépne ki a meglévő szerződéséből. Ekkor hozzáadódhat például a korábbi szerződés felbontásának díja, vagy egy kedvezményesen vásárolt készülék árának hátraléka. Ezeket az átadó szolgáltatónál egy összegben kell megtéríteni.

A korábbi szolgáltató el fogja utasítani a számhordozási kérelmet, 30 napnál régebbi számlatartozás esetén. Ilyenkor a számla rendezésével újra kezdeményezhető a folyamat, ezt pedig az átadó már köteles teljesíteni. Ha azonban valamelyik szolgáltató hibájából húzódik el a számhordozás - például a korábbi partner indokolatlanul utasítja el a kérelmet, vagy az újonnan választott cég késve jegyezteti be a hordozni kívánt hívószámot - akkor kötelesek 5000 forint kötbért fizetni.

Abban az esetben, ha valamilyen oknál fogva mégis meggondolná magát az ügyfél, a már benyújtott számhordozási igényt vissza is lehet mondani legkésőbb két munkanappal a számhordozás tervezett időpontja előtt 16 óráig.

A hívószámmegtartással egybekötött szolgáltatóváltás lehetőségével egyre többen élnek: 2017 februárjában már az 1 milliót is meghaladta a hordozott mobilelérhetőségek száma. Míg a 2006 és 2010 közötti öt évben kevesebb, mint 290 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, addig az elmúlt öt esztendőben már közel kétszer ennyien.

2017. április 10.

Olvastad már?

Mit tehetünk, ha a TV szolgáltatónk módosítja a csatornakiosztásunkat . . . tovább
Újabb telefonos csalás terjed . . . tovább
Egy átlagos ügyfelet 20 szolgáltató is elér . . . tovább
Internet mindenkinek . . . tovább
Lakossági távközlési igények. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!