Eltörölték a roamingdíjat, de erre azért érdemes lesz figyelni

Eltörölték a roamingdíjat, de erre azért érdemes lesz figyelni

Már csak néhány hetet kell várni, és az Európai Unió területén megszabadulhatunk a roamingdíjaktól. Ez kapóra jön a külföldi vakációra készülőknek, de azért nem árt néhány dolgot fejben tartani a változással kapcsolatban.

Elszakadás az otthoniaktól, folyamatos wi-fi vadászat egy Skype-beszélgetés, vagy egyéb csevegőprogram használatának reményében – ez jellemezte korábban a külföldi útjait azoknak, akik szerették volna a családtagokkal, barátokkal is tartani a kapcsolatot. Kivéve, ha vállalták a folyamatosan csökkentett, ennek ellenére meglehetősen magas roamingdíjakat, amit a külföldről történő hazatelefonáláskor, vagy a mobilnet használatakor kellett kifizetni.
Ebben a helyzetben hoz gyökeres változást június 15., amikortól az Európai Unió tagállamaiban – és kicsit később Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában – is a hazai feltételek mellett használhatjuk majd azokat a mobilszolgáltatásokat, amikre előfizettünk. Vagyis ha például korlátlan beszélgetést tartalmaz a csomagunk, akkor a nyaralás során is megtehetjük ezt, annyit beszélhetünk otthon maradt családtagjainkkal, barátainkkal, amennyit csak akarunk, és belefér az időnkbe, miközben ugyanannyit kell fizetni, mintha Magyarországon tennénk ezt. Ha viszont akár a beszélgetés, akár az adatforgalom kapcsán túllépjük a havi csomagban esetleg szereplő keretet, akkor bizony ugyanúgy kell számolni az extra díjakkal is. Az azonos feltételekkel történő mobilhasználat lehetősége egyaránt érvényes az előfizetéses és a feltöltőkártyás megoldást választó felhasználókra.
Érdemes tudatában lenni annak, hogy a roamingdíj eltörlése elsősorban a rövidebb külföldi tartózkodás alatti kapcsolattartás megkönnyítését célozza. Ennek megfelelően a mobilszolgáltatók 4 hónapos periódusokban vizsgálják majd a hazai és a külföldi hang- és adatforgalmat, és ha azt tapasztalják, hogy valaki életvitelszerűen tartózkodik külföldön és úgy használja a hazai SIM kártyáját, akkor az visszaélésnek számít és felléphetnek ellene. Vagyis ha arra készül valaki, hogy hosszabb időre kiköltözik például Berlinbe, akkor bizony célszerű helyi mobilelőfizetést vásárolnia. A jó hír, hogy azzal is ugyanolyan feltételekkel hívhatja magyarországi ismerőseit, mintha Németországon belül telefonálna.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a roamingdíj eltörlése csak az Európai Unió tagállamaira, illetve a már említett három országra vonatkozik. Éppen ezért ha más európai országba, vagy a tengerentúlra utazik valaki, akkor mindenképpen célszerű tájékozódni arról, hogy melyik roaming kategóriába esik az adott terület, mert bizony vannak olyan államok, ahonnan akár percenként ezer forintnyi extra díjat is számlázhatnak.

2017. június 14.

Olvastad már?

HD-ready, full vagy ultra HD . . . tovább
Analóg televíziózás . . . tovább
Rendet vágunk a tévés technológiákban . . . tovább
Díjazott hűség . . . tovább
Szolgáltatóváltás: könnyedén viheti régi számát . . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!