Tudja, mennyit internetezik az emberiség? Nem, sokkal többet

Tudja, mennyit internetezik az emberiség? Nem, sokkal többet

Már két évvel ezelőtt a zetta korba lépett az internetezés. Először ugyanis 2016-ban haladta meg a világháló adatforgalma az 1 zettabájtot. Ez 1021 bájtnyi adatot jelent. Azóta tovább emelkedett ez a szám: a hálózati berendezéseket gyártó és szerverszolgáltatásokat nyújtó amerikai Cisco tavalyi becslése szerint a 2017-es globális adatforgalom már az 1,5 zettabájtot közelíthette.

Egy átlag felhasználó ennél általában 12 nagyságrenddel (1000 milliárdszor) kisebb számokkal találkozik. Egy szöveges dokumentum mérete például kilobájtokban mérhető. A kilo ezres szorzó, de a számítástechnikában valójában a 2 tízedik hatványát, azaz 1024-szeres váltószámot jelöl (ahogy minden ilyen ugrásnál). Egy jobb felbontású kép már megabájtos nagyságrend (ez ezer kilobájtot, vagy egymillió bájtot jelent). Egy egész estés film felbontástól függően pedig néhány gigabájt (1 milliárd bájt, vagy ezer gigabájt) lehet.

A legtöbbször otthonunkban ezen a nagyságrenden nem jutunk túl, igaz ma már egy átlagos otthoni gépnél is egyre gyakrabban kerül elő a tera kifejezés, ami a giga az ezerszerese. A zetta azonban még ennél is kilenc nagyságrenddel nagyobb, azaz a tera egymilliárdszorosa.

Így talán nem meglepő, hogy a 2016-os globális internetforgalom olyan, mintha több százezer milliárdnyi filmet töltöttünk volna le. A Telegraph című lap például akkor azt írta: az 1 zettabájt 152 millió évnyi magas felbontású videó adatigényével egyenértékű. Ha elfogadjuk ezt a számot, akkor a 2017-es forgalom már 220 millió évnyi filmnél is több. Ennyi videóval akkor végeznénk épp most, ha a dinoszauruszok megjelenésekor kezdtük volna el nézni.

A következő ezres váltó egyébként a yotta lenne, ezt azonban még biztosan jó ideig nem érjük el. A globális adatforgalom ugyanis bár továbbra is rohamosan növekszik, a bővülés üteme azonban láthatóan lassul. Miközben 1995 és 1999 között 150-szeresére ugrott, a következő öt évben már csak 18-szoros, ezt követően pedig mindössze hatszoros volt a szorzó. Az elmúlt öt esztendőben pedig ennek is a felére csökkent a gyarapodás mértéke.

Váltószámok (az adatok esetében a szorzó valójában minden esetben 1024, és nem 1000)

1 000 - kilo
1 000 000 - mega
1 000 000 000 - giga
1 000 000 000 000 - tera
1 000 000 000 000 000 - peta
1 000 000 000 000 000 000 - exa
1 000 000 000 000 000 000 000 - zetta
1 000 000 000 000 000 000 000 000 - yotta

2018. február 27.

Olvastad már?

Drága-e Magyarországon az internet. . . tovább
Mit csináljak, ha már hónap közepén elfogy a netem. . . tovább
Mennyi mobilnetre van szükségem . . tovább
GSM, avagy mobilforradalom. . . tovább
Mobiltechnológiák, avagy a táskafontól az okostelefonig. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!