Sokat költenek a magyar háztartások kommunikációra

internetes_vasarlas

Havi büdzséjük arányában kifejezetten sokat költenek a magyar háztartások kommunikációra európai összehasonlításban. Itthon az összes kiadás 3,8 százaléka megy el ilyen tételekre, ami Bulgária, Románia és Görögország után a negyedik legmagasabb arány az Európai Unióban. Az uniós átlag mindössze 2,5 százalék, de akadnak olyan tagállamok, mint például Luxemburg, vagy Ausztria, ahol a 2 százalékot sem éri el ez a mutató.

A magyarországi költés nagy részét a távközlési szolgáltatások teszik ki, ebben már dobogósok vagyunk az EU-ban. A különböző telekommunikációs eszközök, így például telefonok, vagy telefaxok illetve a postai szolgáltatások viszont kiadásaink csak elenyésző részét adják. Utóbbi annyira nem meglepő, hiszen ilyenre már a világon szinte sehol nem költenek, az viszont kifejezette érdekes, hogy miközben a teljes kommunikációs költés különösen magas nálunk, addig ilyen eszközökre a háztartások teljes büdzséjük mindössze 0,1 százalékát szánják. Ez ugyanis rendkívül alacsonynak számít nemzetközi összevetésben, alig néhány olyan uniós tagállam van, ahol nem magasabb ez az arány.

A jelentős eltérésekre a magyarázat a hazai mobilpiac sajátosságaiban keresendő. Nálunk ugyanis az a jellemző, hogy a telefonok árát beleépítik az mobilelőfizetésekbe. A felhasználók nem egy összegben csengetik ki a sokszor méregdrága készülékeket, hanem jelentős kedvezménnyel vásárolják meg azokat, és cserébe hűségidőt vállalnak, egy – a telefon nélkülihez képest - némileg magasabb előfizetési díj mellett. Így papíron telefonra kevesebbet költünk, mint azok, akik boltban, listaáron veszik mobiljukat, előfizetésre viszont többet.

Emellett az is sokat számít, hogy Magyarországon a háztartások elkölthető jövedelme még mindig elmarad az uniós átlagtól. A kommunikáció ugyanis egyre inkább olyan szolgáltatás, amely nélkül nincsenek meg a háztartások, az egyes országonkénti árak között viszont nincs akkora különbség ebben a szektorban, mint a jövedelem, illetve így a kiadások között. Így mivel kommunikációra mindenképpen költünk, az erre szánt összeg a többi országhoz viszonyított alacsonyabb összes kiadásunkból logikusan nagyobb arányt képvisel.

2018. augusztus 3.

Olvastad már?

Az idősebbek sem ijednek meg az internettől . . . tovább
A technológiai és a távközlési márkák ériik a legtöbbet . . . tovább
Egy éve törölték el a roamingot és ezt a többség ki is használja. . . tovább
Drága-e Magyarországon az internet . . tovább
Legfeljebb 61 forintba kerülhet egy perc telefonálás az EU-n belül. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!