A technológiai és a távközlési márkák érik a legtöbbet

internetes_vasarlas

Bár már hosszú évek óta megfigyelhető a technológiai brandek egyre erősödő dominanciája a különböző globális márkarangsorokban, mostanra ezen a szektoron kívül szinte senki nem rúghat labdába. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt még szép számmal előfordultak élelmiszer, ital, autó, dohány vagy akár kiskereskedelmi márkák is a világ legértékesebbjei között, mostanában ezeknek az ágazatoknak szinte már esélyük sincs bekerülni az elitbe.

A Top100-as Brandz elnevezésű márkalistáját 2006 óta minden évben nyilvánosságra hozó Kantar Millwardbrown szerint az idén a legértékesebb tíz márkanév közé ha megengedőek vagyunk, akkor is már csak kettő nem technológiai fért be: a Visa és a McDonalds. A Coca Cola, amely nagyon sokáig magától értetődően tagja volt az elitnek ma már csak a világ 14. legtöbbet érő márkája, míg a legértékesebb autós brand, a Toyota, amely 2006-ban szintén Top10-es volt, most már az első harmincba sem fér be.

A világ legértékesebb márkája ezúttal is a Google lett, 302 milliárd dolláros értéke azonban csak egy hajszállal magasabb a második helyen álló Apple-nél. Az első kettő után már nagyobb űr jön, hiszen a harmadik Amazon-t úgy is csak 207 milliárd dollárra értékelték, hogy az elmúlt egy évben közel másfélszeresére ugrott a márkaértéke.

Ezzel egyébként az amerikai csoport még csak nem is a legjobban teljesítő e-kereskedelmi cég lett, hiszen a kínai versenytársak ennél is nagyobbat tudtak előrelépni. Az itthon kevésbé ismert JD.com, és az Alibaba egyaránt lényegében duplázott 2017-ről 2018-ra. Utóbbi be is került a Top10-be, ám a legértékesebb kínai márka címét a nagy növekedés ellenére sem sikerült megszereznie. Ezzel ugyanis a rengeteg szektorban ténykedő, de szintén leginkább technológiai csoportként meghatározható Tencent büszkélkedhet.

A kínaiak egyébként ezen a területen is nagyon gyorsan törnek előre. A Top50-ben már kilenc kínai márka van, csak eggyel kevesebb, mint amennyi európai. Az öreg kontinensről ráadásul az első tízbe nem is sikerült senkinek beférnie, a német SAP szoftvergyártó szerepelt a legjobban a maga 17. helyével. A kínaiak erősödése pedig biztosan nem áll meg, hiszen a húsz leggyorsabban növekvő márka harmada ezúttal is világ legnépesebb országából került ki.

A világverő techcégek szárnyalását kizárólag a távközlési szolgáltatók tudták valamelyest követni. Ilyen márkából szintén több bekerült a legjobbak közé. Az amerikai AT&T a tízedik, míg a szintén tengerentúli Verizon 12. lett, de befért a Top25-be a China Mibile, a Xfinity, és a T-csoport is.

2018. július 4.

Olvastad már?

Nagy változások a Telenornál és a Vodafone-nál is . . . tovább
Hat és félmillióan neteznek már mobilon . . . tovább
Egy éve törölték el a roamingot és ezt a többség ki is használja. . . tovább
Drága-e Magyarországon az internet . . tovább
Legfeljebb 61 forintba kerülhet egy perc telefonálás az EU-n belül. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!