Itthon is drágulhatnak az okostelefonok a kínai-amerikai vita miatt

Itthon is drágulhatnak az okostelefonok a kínai-amerikai vita miatt

34

internetes_vasarlas

Annak, akinek már most Huawei telefonjavan, az elmúlt napok, hetek eseményei után sincs mitől tartania, hosszabb távon azonban a kínai gyártót sújtó szankciók komolyabb hatással lehetnek a magyar mobiltelefon-piacra is. A márkát május közepén rakta feketelistára az amerikai elnök, miután a céget nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette.

Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus nem újkeletű, már hosszú hónapok óta tart, és ezalatt a Huawei is többször terítékre került. A vállalattól a nyugati országok – különösen az Egyesült Államok – azért tartanak, mert úgy vélik, hogy a távközlési hálózatával képes lehet a kémkedést és a célzott hackertámadásokat segíteni.

Ezek az aggodalmak azonban eddig csak a kínai társaság hálózatépítéseit érintették, a telefonok gyártását és értékesítését semmi nem fenyegette. Ez változott meg Donald Trump két héttel ezelőtti rendeletével, az elnöki intézkedés ugyanis lépésre késztette azokat az amerikai vállalatokat, amelyek kapcsolatban állnak a Huawei-jel.

Az elmúlt napokban a tengerentúli cégek sorra jelentették be, hogy megszakítják a kapcsolatot a mostanra a világ második legnagyobb mobilgyártójává váló céggel. A legsúlyosabb csapás a Google-től jött, amely jelezte: a jövőben a Huawei nem használhatja az Android operációs rendszer új verzióit, sőt, még a kisebb frissítéseket sem kaphatják meg. Emellett nem lesznek elérhetők a Huawei készülékekről a Google alkalmazásai sem, így például a Gmailt, a Google Play áruházat és a Google térképet is nélkülözniük kell a felhasználóknak.

Bár ez a már értékesített készülékeket nem érinti, a jövőben sok gondot okozhat a kínai vállalatnak. Jelenleg ugyanis világszerte csak két mobiloperációs rendszert használnak érdemben, az Androidot és az Apple termékeken futó iOS-t, ráadásul a Google platformjának részesedése nagyjából 75 százalékos.

Más nem tudta megvetni magát ezen a piacon, így hiába fejleszt saját operációs rendszert a Huawei, egyáltalán nem biztos, hogy ezzel is el tudja majd adni készülékeit. Az Androiddal ugyanis csupa olyan alkalmazást is elveszít, amit ma a mobilozók többsége rendszeresen használ, és valószínűleg nem szívesen mond le róla.

Ha a kínai vállalat tényleg kiesik emiatt a versenyből, azt a magyar felhasználók is megérzik majd. Itthon ugyanis a második legnépszerűbb márka a Huawei, az elmúlt időszakban minden negyedik eladott okostelefonon a kínaiak logója szerepelt. Ráadásul a piacon így az egyik legolcsóbb gyártó veszíthet teret, ami összességében szinte biztosan az árak emelkedéséhez vezet majd.

Olvastad már?

Nem drága Magyarországon a Netflix, de lehetne sokkal olcsóbb is. . . tovább
Vége az egyre dráguló mobilok korának? . . . tovább
Tízmilliárdokat költünk videójátékokra. . . tovább
A mobilozók többségének az aksi élettartama a legfontosabb. . . tovább
Az okostelefonok miatt egyre kevesebb számítógép fogy. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!