Van, amiben ez a vb már a csoportkörben felülmúlta az előzőt

internetes_vasarlas

Az idei oroszországi labdarúgó világbajnokság már a rendezvény első tíz napjában nagyobb internetes videó-adatforgalmat generált, mint a teljes 2014-es torna. Az Akamai internetszolgáltató és internetes forgalmat monitorozó cég adatai szerint az idei vb ebből a szempontból a második csoportkör végén érte utol az előzőt. Azaz az első 32 mérkőzést többet streamelték élőben (tehát nézték úgy interneten keresztül, hogy nem töltötték le azokat készülékükre), mint a brazíliai rendezvény 64 összecsapását.

A 2010-es adatokkal összevetve pedig még ennél is sokkal megdöbbentőbb a különbség. A mostani vb első fele internetes adatfogalom szempontjából ugyanis tizenötször múlta felül a nyolc esztendővel ezelőtti dél-afrikai tornát.

A csoportmeccsek után pedig – ahogy a mérkőzések tétje nőtt – természetesen még inkább megugrott a netes érdeklődés. A nyolcaddöntők végéig a legtöbben a Kolumbia-Anglia összecsapást követték online: a tizenegyes párbajjal záródó mérkőzés idején előfordult, hogy egyetlen másodperc alatt 18,59 terabit (18590 millió megabit) volt a globális adatforgalom. Összehasonlításképpen négy évvel ezelőtt a rekord ennek alig több, mint a harmadára rúgott: a Hollandi-Argentína elődöntő produkált 6,9 terabites forgalmat.

Nagyon úgy tűnik, hogy részben az internetes közvetítések mentik meg az amerikai Fox csatornát is, amelyről néhány hete még sokan azt gondolták, hogy hatalmasat bukik majd a vb-közvetítésekkel. A vállalat ugyanis nagyon mélyen a zsebébe nyúlt annak érdekében, hogy megszerezze a világbajnokság közvetítési jogait. A 2018-as és a 2022-es esemény műsorra tűzésének lehetőségéért 1 milliárd dollárt fizettek, több mint kétszer annyit, mint az előző két tornáért az ESPN és a Univision. Igen ám, de ezúttal az USA csapata nem jutott ki a vb-re, ami miatt a legtöbben arra számítottak, hogy a kutya nem nézi majd a meccseket a tengerentúlon.

Nos, ha az érdeklődés kisebb is lett, mint amire az amerikaiak részvétele esetén számítani lehetett volna, a csatorna azért nem bukott olyan hatalmasat. A Fox adását a Brazília-Mexikó nyolcaddöntő idején például 1,4 millióan követték online, ami abszolút rekordnak számít a társaság történtében, és nagyjából a harmada annak, mint amennyien a tévében nézték a meccset. 

2018. július 9.

Olvastad már?

Már nem a tévék monopóliuma a vb . . . tovább
Hat és félmillióan neteznek már mobilon . . . tovább
Egy éve törölték el a roamingot és ezt a többség ki is használja. . . tovább
Drága-e Magyarországon az internet . . tovább
Legfeljebb 61 forintba kerülhet egy perc telefonálás az EU-n belül. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!