Az online kereskedelem végleg felszámolta a határokat

internetes_vasarlas

Az internetes vásárlók többsége ma már nem csak hazai, hanem külföldi kereskedőtől is vásárol, sőt egyre nagyobb azoknak az aránya, akik csak nemzetközi cégektől rendelnek – derül ki a Paypal és az Ipsos közös kutatásából. A felmérés során közel 30 ezer embert kérdeztek meg online vásárlási szokásaikról és ebből az derült ki, hogy Ázsia és Észak-Amerika kivételével mindenhol az emberek legalább fele rendel az országa határain túli vállalatoktól is. Sőt a Közel-Keleten és Afrikában már a 70 százalékot közelíti ez az arány.

A regionális eltérések magyarázata az lehet, hogy a legnagyobb online kereskedők épp Észak-Amerikában és Ázsiában vannak, így az ott élőknek több lehetőségük van hazai cégektől vásárolni. Jó példa Japán esete, ahol szinte mindenki csak helyi cégektől vesz mindent: mindössze 4 százalék nyilatkozott úgy, hogy más országból is szokott rendelni az interneten.

Európában két éve nagyjából még ugyanannyian voltak azok, akik csak helyi cégtől vásároltak a világhálón, mint akiket már nem zavartak a határok, 2017 végére azonban utóbbiak aránya 60 százalék környékére ugrott. Az egyes országok között ugyanakkor itt is komoly különbségek vannak: a németek kétharmada például továbbra is Németországban vásárol, az íreknél azonban hatból öten már külföldön.

Magyarország nagyjából az európai átlagot hozza: nálunk 43 százalék nyilatkozott úgy, hogy csak magyar kereskedőktől rendel, 45 százaléknak mindegy, hogy hol székel az adott cég, minden nyolcadik ember pedig kizárólag külföldről vásárol.

A legtöbben ruhát vagy elektronikai készülékeket vesznek nemzetközi online kereskedőktől, de sokan foglalnak le így utazásokat és rendelnek különböző egyéb szolgáltatásokat, mint például oktatást, vagy digitális zenét. A többség pedig jellemzően azért dönt a nemzetközi szereplő mellett, mert ott kevesebbet kell fizetnie ugyanazért, vagy mert a kiszemelt terméket nem is lehet a hazájában kapni. Sokakat azonban még mindig visszahúznak a kockázatok és az aggályok: a megkérdezettek nagyjából harmada félt attól, hogy nem kapja meg a vásárolt terméket, és még ennél is több embert zavartak a magas szállítási költségek.

2018. november 20.

Olvastad már?

Hamarosan telefonról irányíthatjuk akár az egész lakásunkat. . . tovább
Miket tud egy okosotthon? . . . tovább
Egy éve törölték el a roamingot és ezt a többség ki is használja. . . tovább
Zsebben hordott bevásárlókocsi: egyre többet vásárolunk mobilon. . . tovább
Az okostelefonok miatt egyre kevesebb számítógép fogy. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!