Robotok vehetik át az emberi munkát?

robot

Több mint 370 ezer ipari robotot telepítettek tavaly a világ különböző gyáraiban, aminek eredményeként 2019 végén globálisan már 2,7 millió ilyen eszköz dolgozott ipari üzemekben. Bár a 370 ezres adat nem számít rekordnak, hiszen ennél 2017-ben és 2018-ban is nagyobb volt a növekedés mértéke, szakértők szerint a lassulás jó eséllyel csak ideiglenes, ráadásul jelentősnek semmiképpen sem mondható.

Ázsia áll az élen

A korábbitól némileg elmaradó bővülést az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború kiéleződésével magyarázzák. Érdekesség, hogy ennek ellenére ezúttal is Kínában telepítették a legtöbb robotot, szám szerint 140 ezret. A kelet-ázsiai országok egyébként is elég jól állnak ebből a szempontból: tízezer lakosra vetítve a legtöbb robot Szingapúrban van, míg a második helyen Dél-Korea, a harmadikon pedig Japán áll.

A leginkább robotizált európai állam Németország, de szép lassan térségünk is kezd felkapaszkodni a térképre. Tavaly Csehországban és Lengyelországban is nagyjából 2600 új ipari robotot állítottak üzembe, amivel mindkét régiós ország bekerült a globális top 15-be – Szlovákiában és Szlovéniában pedig népességarányosan van kifejezetten sok ilyen gép.

Elavult a készüléked?

Legyél naprakész, és újíts be egy okostelefont kényelmesen, otthonról!

Nem helyette, mellette

A robotizálást ugyanakkor nem mindenki nézi jó szemmel: a leginkább érintett iparágak alkalmazottai sokszor attól tartanak, hogy a gépek elvehetik a munkájukat. Különösen komoly aggodalom ez az autóiparban, ahol a legelterjedtebb a technológia használata: nagyjából minden harmadik ipari robotot a szektorban használnak.

Az eddigi felmérések szerint azonban ezek az aggodalmak, ha nem is teljesen alaptalanok, de mindenképpen túlzóak. A robotok egy része ugyanis alapból inkább támogató jellegű, így az alkalmazásukhoz mindenképpen szükség van emberi közreműködésre. Bár akadnak olyan szerkezetek is, amelyek bizonyos tevékenységeknél képesek teljesen kiváltani az emberi munkát, az eddigi tapasztalatok szerint ilyenkor sem törvényszerű, hogy a gyárak elküldik az alkalmazottaikat.  A kutatások azt mutatják, hogy a robotra cserélt munkaerő számára egyelőre inkább új feladatot próbálnak keresni, azaz nem jellemző, hogy a gépek elvennék az emberek munkáját.

2020. november 11.

Olvastad már?

Milliószám vásárolják a bakelitlemezeket, mégis a digitális zenéé a jövő. . . tovább
Miért lassul a magyar mobilnet? . . . tovább
Pörgesd újra a klasszikusokat! Filmek, amiket nem lehet megunni. . . tovább
A legértékesebb kiskereskedelmi márkák az interneten születtek. . . tovább
Törökül is tanulhatnánk a tévéből. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!