Milliószám vásárolják a bakelitlemezeket, mégis a digitális zenéé a jövő

zene

Ebben az évezredben először idén érheti el az egymilliárd dollárt a bakelitlemezek, illetve a lemezjátszók és alkatrészeik együttes értékesítése. Bármennyire is hihetetlenül hangzik ez sokak számára, a szektor évek óta jelentős ütemben növekszik – a fizikai adathordozók közt egyedülálló módon.

Nem csak nosztalgia

A bakelit tipikus retrotermék, azonban nemcsak az a generáció kapott rá az elmúlt években, amely korábban ezen nőtt fel: egy felmérés szerint például a 8 és 15 év közötti brit gyerekek 4 százaléka is bakeliten hallgat zenét.

A fizikai adathordozók részesedése globálisan egyébként a digitális zenehallgatás térnyerése miatt hosszú évek óta csökken. Vannak azonban olyan országok, ahol az előző néhány esztendőben már megfordult ez a trend, és ennek magyarázata szinte minden érintett államban a bakelitlemezek nagy visszatérése.

Akadozik a stream? Válts gyorsabb netre a Telenet.hu-n!

Negyvenmillió lemez

Az Egyesült Államokban például az előző évtized közepén még csak évi nagyjából 900 ezer ilyen lemezt értékesítettek, 2019-ben azonban már majdnem 19 milliót. Hasonlóan dinamikusan nő a kereslet többek között az Egyesült Királyságban és Spanyolországban is.

Az idén világszerte várhatóan 40 millió új hanglemezt adnak majd el, nagyjából 800-900 millió dollár értékben. Ehhez adódik hozzá az új lejátszók és alkatrészek piaca, ami a teljes forgalom nagyjából 10 százalékára rúghat, így jön ki a prognosztizált egymilliárdos bevétel.

Persze a bakelit ezzel a dinamikus növekedéssel sem tud érdemi részt kihasítani a teljes zenepiacból, sőt, úgy általában a fizikai adathordozók (ez elsősorban a CD-ket takarja) jelentősége is egyre csökken. Utóbbi szegmens a teljes globális eladásoknak már csak mindössze negyedét-ötödét adja, a bakelit részesedése pedig ezen belül is csak nagyjából 15-20 százalékos.

A streaming dominálja a piacot

Az iparág jelene és jövője ugyanis egyértelműen a digitális zenéé, és azon belül is a streaming szolgáltatásoké. Utóbbi 2019-ben már a szektor teljes bevételének több mint felét adta, és minden előrejelzés azzal számol, hogy részesedése tovább nő majd. Tavaly egyébként a teljes zeneipar 20,2 milliárd dolláros bevételt hozott össze, ami már a kétezres évek elejének rekordszintjét közelíti, és majdnem másfélszerese a 2013-as mélypontnak, ahonnan épp a digitális fizetős zene terjedésével mozdult el a szektor.

2020. szeptember 3.

Olvastad már?

Karanténban jobban fogy a videojáték is. . . tovább
Hogyan ismerhetjük fel az álhíreket? . . . tovább
Felértékelte a járvány a szélessávot, azonban nagyok a lefedettségi különbségek. . . tovább
A streamingpiacot sem hagyta érintetlenül a járvány. . . tovább
Adatbiztonság és home office: hogyan védjük a céges adatokat otthonról?. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!