A legértékesebb kiskereskedelmi márkák az interneten születtek

e-kereskedelem

Az internet és a fenntarthatóság az a két kulcsfogalom, amelyek az elmúlt években leginkább meghatározták a kiskereskedelemi márkák értékének alakulását, igaz, ezúttal a koronavírus-járvány is hozott változásokat. A Brandz nemrégiben tette közzé a 75 legértékesebb kisker-márkát tömörítő rangsorát, amelyen elég látványosan szétszakadt a mezőny.

Élen az e-kereskedők

A listát már jó ideje az Amazon vezeti, és tavaly óta a második helyen is egy webkereskedő, a kínai Alibaba áll. A két márka előnye valami egészen döbbenetes, hiszen összértékük több, mint az őket követő tíz brandé összesen. Ráadásul fokozatosan húznak el a többiektől: az Amazon márkát például ezúttal 415,8 milliárd dollárra értékelték, ami 100 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit. Az Alibaba ennél sokkal kevesebbet, 152 milliárd dollárt ér, de ez is kiemelkedik a mezőnyből, hiszen a két webkereskedőn kívül kizárólag a McDonald’s tudta átlépni a 100 milliárdos határt, és 20 milliárd felett is csak 14 cég van.

 

Áttérnél az online vásárlásra?

Válassz egy gyorsabb internet díjcsomagot a Telenet.hu-n!

 

A McDonald’s ráadásul ezúttal nem tudta növelni az értékét – ez egyébként nem egyedi a gyorséttermeknél, amiket eléggé megviselt a koronavírus, és ez a márkákra is rányomta a bélyegét. A KFC négy, a Burger King 10, a Subway pedig 20 százalékkal ért kevesebbet, mint tavaly, az elemzés szerint jelentős részben azért, mert a járvány miatt sok országban be kellett zárniuk az éttermeiket. A koronavírus egyébként nemcsak ezeket a láncokat érintette érzékenyen, sok más olyan márka értéke csökkent, ahol a boltbezárások a bevételek bezuhanását eredményezték. A tavalyihoz képest ezúttal kevesebbre értékelték az IKEA-t, a Zarát és a Tescót is.

Parfüm helyett fertőtlenítő, ruha helyett maszk

Ezek azonban jelentős részben a koronavírus rövid távú hatásai, a lista készítői szerint egyes márkák hosszabb távon akár még előnyükre is fordíthatják a jelenlegi helyzetet. Az elemzésben konkrét példákat is említenek olyan vállalati intézkedésekre, amelyeket sokra értékelhettek a fogyasztók.

Az Alibaba IT-kapacitásait ajánlotta fel a helyi egészségügy számára, aminek köszönhetően sokkal gyorsabban és nagyobb pontossággal lehetett diagnosztizálni a koronavírus-fertőzötteket. A Louis Vuitton, a Hennessy és a Moët luxusmárkákat is birtokló francia LVMH parfümök helyett elkezdett kézfertőtlenítőt gyártani, míg a H&M, valamint az Inditex, a Zara anyacége maszkokat állított elő.  A Decathlon pedig mérnökökkel dolgozott azon, hogy a 25 dolláros búvármaszkját légzéstámogatáshoz is lehessen használni.

Fenntarthatóság és internet

A vevők számára egyre fontosabbak az ilyen intézkedések, akárcsak a fenntarthatóság. Tavaly a legnagyobb mértékben, 40 százalékkal a kanadai Lululemon ruházati vállalat tudta növelni márkaértékét. A cég ugyan már 22 éves, de az elmúlt esztendőkben új lendületet kapott azzal, hogy jól kommunikálnak a közösségi felületeken, és nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, amely a közelmúltban a ruhaiparban is fontos kérdés lett.

Egyébként részben a Lululemon, részben a Walmart példája mutatja, hogy a hagyományos márkák és láncok is robbanthatnak nagyot. Utóbbi cég – amely egyébként a világ legnagyobb foglalkoztatója – tavaly közel negyedével növelte márkaértékét elsősorban terjeszkedési politikájának, és a házhozszállítási szolgáltatás sikeres fejlesztésének köszönhetően.

2020.08.13.

Olvastad már?

Karanténban jobban fogy a videojáték is. . . tovább
Hogyan ismerhetjük fel az álhíreket? . . . tovább
Felértékelte a járvány a szélessávot, azonban nagyok a lefedettségi különbségek. . . tovább
A streamingpiacot sem hagyta érintetlenül a járvány. . . tovább
Adatbiztonság és home office: hogyan védjük a céges adatokat otthonról?. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!