Egyre több az ezermilliárd dolláros cég

apple

Alig több mint két évvel ezelőtt, 2018 augusztusában az uralta a tőzsdei híreket, hogy az Apple lett az első olyan vállalat, amelynek értéke átlépte az 1000 milliárd dolláros lélektani határt. Ez az állapot ráadásul akkor nem is tartott sokáig: ősszel a részvények árfolyama látványosan csökkent, így tartósan csak egy évvel később tudott megragadni az 1000 milliárdos szint fölött az Apple.

Túlléptek a koronavíruson

Ehhez képest idén augusztus közepén már több mint kétszer ennyire értékelte a piac az iPhone gyártóját. Mindezt úgy, hogy a koronavírus megjelenésekor még csak a nyár végi ár fele környékén forogtak a cég részvényei, azóta sikerült duplázni. A járvány és az azt követő gazdasági intézkedések ugyanis nem vetették vissza a vállalat eladásait, így az elmúlt hónapokban gyorsan emelkedett az Apple részvények jegyzése.

Összehasonlításképpen a magyar GDP, tehát az egy év alatt Magyarországon előállított összes (hozzáadott) érték tavaly nagyjából 160 milliárd dollár lehetett, azaz kevesebb, mint tizede az Apple jelenlegi értékének.

Választanál magadnak egy új iPhone-t?

Apple készülékek a Telenet.hu-n

Két új kitétel

Ezzel ismét az amerikai techcég lett a világ legértékesebb vállalata, és az első Egyesült Államokbeli társaság, amely átlépte a 2000 milliárdos határt. Az előző mondatban azonban két olyan kitétel is van, amit két éve, az előző szintlépésnél még nem kellett hozzáfűzni a hírhez.

Az Apple ugyanis időközben elvesztette az első helyet ezen a listán, sőt, időlegesen több vállalat is elé került. A járvány kitörését követően pár hétig ilyen volt például az Amazon, amely most sincs nagyon lemaradva: a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata 1,65 milliárd dollárt ér.

A szaúdi olajóriás

Volt azonban egy olyan cég is, amely nemcsak néhány hétig, hanem sokkal tovább büszkélkedhetett a világ legértékesebb vállalata címmel, méghozzá a Saudi Aramco. A szaúd-arábiai olajipari társaság miatt került be a másik kitétel is a fenti mondatba, a Saudi Aramco ugyanis már tavaly átlépte a 2000 milliárdos szintet.

A vállalat minden bizonnyal korábban is többet ért az Apple-nél, csak akkor még nem lehetett ezt biztosan megállapítani, részvényeivel ugyanis nem kereskedtek a tőzsdén. A bevezetésre tavaly decemberben került sor, és a Saudi Aramco abban a pillanatban a legértékesebb vállalat lett a világon.

A techcégek dominálnak

Más kérdés, hogy az Apple-lel ellentétben az olajipari társaságot igencsak megviselte a koronavírus-járvány. A cég részvényei nagyot zuhantak, így most már messze lemaradva követik az iPhone gyártóját.

Időközben egyébként más cégekkel is bővült az 1000 milliárdos vállalatok klubja: az Apple, az Amazon és a Saudi Aramco mellett átlépte ezt a szintet a Microsoft és idén januárban a Google anyavállalata, az Alphabet is, ami jól mutatja a technológiai vállalatok dominanciáját.

2020. szeptember 15.

Olvastad már?

Milliószám vásárolják a bakelitlemezeket, mégis a digitális zenéé a jövő. . . tovább
Miért lassul a magyar mobilnet? . . . tovább
Pörgesd újra a klasszikusokat! Filmek, amiket nem lehet megunni. . . tovább
A legértékesebb kiskereskedelmi márkák az interneten születtek. . . tovább
Törökül is tanulhatnánk a tévéből. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!