Árzuhanást vártak a Digi mobilrajtjától, de ez most elmaradhat

digi

Előzetesen minden ágazati szereplő és szakértő arra számított, hogy teljesen felkavarhatja az állóvizet a magyar mobilpiacon, ha a Digi frekvenciát szerez az illetékes hatóság nyáron kiírt tenderén. A romániai gyökerű cég ugyan már elindította mobilszolgáltatását, ám egyelőre nem véletlenül nem kér érte pénzt: a frekvencia hiánya nem igazán tesz lehetővé érdemi lefedettséget. Ezen változtathatott volna, ha a Digi a mostani tenderen bevásárol, az ott szerzett frekvencián ugyanis már kiépíthetett volna egy hálózatot, amit az egész országban használni lehet.

A piacon senki nem tudta, hogy pontosan mire készülhet a Digi, a cégtől ugyanis épp azért tartanak a konkurensek, mert az eddigi tapasztalatok alapján teljesen kiszámíthatatlan, akár az üzleti logikának ellentmondó lépésekre vagy árazásra is képes. Az általános vélekedés azonban az volt, hogy a negyedik szolgáltató megjelenése szinte biztosan komoly árversenyt indít majd el a mobilszektorban is.

A Digire már korábban is jellemző volt, hogy ha beléptek egy piacra, azonnal agresszívan elkezdték lefelé tolni az árakat egészen addig, amíg számottevő részesedést nem szereztek maguknak. Ez történt a magyar tévés piacon, és Romániában a mobil ágazatban is. A Digi árazása pedig minden bizonnyal húzta volna magával a többi céget is, mert ugyan a magyar felhasználók nem váltanak könnyen, egy jelentősen olcsóbb csomaggal azért rá lehet őket venni, hogy elhagyják korábbi szolgáltatójukat.

Igen ám, de szeptember közepén kiderült, hogy az illetékes hatóság nem vette nyilvántartásba a Digit az 5G-s frekvenciák értékesítésére kiírt tenderen, így elvileg frekvenciát sem vehet a vállalat. Bár a társaság jelezte, hogy minden lehetséges fórumon megtámadja a döntést, jelen állás szerint saját hálózaton komoly lefedettségű mobilszolgáltatást nem tudnak majd nyújtani.

Ez azt jelenti, hogy a piacon nem lesz új belépő, ez pedig merőben megváltoztatja a jövőbeli kilátásokat. A három már meglévő szolgáltató ugyanis a szakértők szerint magától nem fog érdemben árat csökkenteni, hiszen erre semmi nem készteti őket. Az új frekvenciák megvásárlásával csak nőnek a költségeik, mivel ezeket csak súlyos milliárdokért vehetik meg, és később is meghatározott díjat kell fizetniük értük, ráadásul a hálózatépítés is komoly kiadásokat jelent.

Emellett valószínűleg az 5G-s készülékekis jóval drágábbak lesznek a mostaniaknál – mivel a cégek elég komoly erőfeszítéseket tettek a negyedik generációs hálózatuk fejlesztésére, egyelőre nem érdekük, hogy 5G-re tereljék át a felhasználókat. Különösen, hogy – amint erről korábban már írtunk– az új technológiát valószínűleg elsősorban különböző ipari és üzleti szolgáltatásokhoz fogják majd használni, mivel egy átlag mobilozónak nem hoz majd annyi többletet, amiért hajlandó lenne jelentősen többet fizetni. Emiatt pedig szakértők szerint valószínűleg kisebb kedvezményeket adnak majd az ilyen készülékekre.

2019. szeptember 30.

Olvastad már?

Ellehetetlenülhet a  Digi mobilszolgáltatása. . . tovább
Épp most búcsúzunk a merevlemezektől . . . tovább
Még mindig nincsenek teljes biztonságban az adataink. . . tovább
Egyre nagyobb és egyre jobb tévéket veszünk, de nem használjuk ki őket. . . tovább
Egyre kevésbé hisznek a hirdetők a Facebookban, de így is használják . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!