A magyaroknak különösen fontos, hogyan néz ki a mobiljuk

távmunka

Bár a legtöbb magyar mobiltulajdonos akkor cseréli le készülékét, ha az megrongálódik, vagy nem működik megfelelően, az európai átlagnál fontosabbak számunkra a külsőségek is. Többek között ezek derülnek ki egy tavaly decemberben végzett Európai Uniós felmérésből.

Törik, lassú

Az Eurobarometer idén tavasszal publikált kutatásában a digitalizáció mindennapi életünkre gyakorolt hatását vizsgálták. Ennek részeként pedig arra is rákérdeztek, hogy az emberek milyen sűrűn, és mikor cserélik le a digitális eszközeiket.

Hazánkban a valamivel több mint ezer megkérdezett negyven százaléka mondta azt, hogy a legutóbbi eszköze helyett azért vett újat, mert a régi megrongálódott, közel harmaduk pedig a korábbi kütyü teljesítményének jelentős csökkenésével indokolta a cserét. Ezek a számok nagyjából megfelelnek az uniós átlagnak, az összes tagállamban ez a két fő ok a váltásra. Különbség legfeljebb abban van, hogy melyik a gyakoribb: a holland mobilok például alig törnek, a spanyoloknál és a finneknél viszont a nagy többség ilyen baleset miatt vesz újat.

Szükséged van egy új készülékre?

Válogass a Telenet.hu partnereinek kínálatából egyszerűen, online!

Itthon fontos a látszat

A sérülések és műszaki problémák mellett azonban Magyarországon az sem lényegtelen, hogy hogyan néz ki egy készülék. Nálunk a megkérdezettek 14 százaléka mondta azt, hogy azért cserélt, mert már nem tetszett neki a régi eszközének kinézete. Ez messze a legmagasabb arány az egész EU-ban, az átlag ennek a felét sem érte el.

Érdekesség, hogy a külsőségek főleg Kelet-Közép-Európában számítanak: az emiatt váltók aránya Magyarország után Romániában és Ausztriában volt a legmagasabb, de a szlovákok és a bolgárok is az élmezőnybe kerültek.

Egyszerűbb javítást akarunk

Mivel összességében az esetek többségében műszaki okok magyarázzák a digitális eszközök lecserélését, a kutatás készítői arra is rákérdeztek, hogy nem kellene-e egyszerűbbé tenni a szervizelést. Az emberek jelentős többsége gondolja úgy Európában és ezen belül Magyarországon is, hogy nem megfelelő a jogi környezet, és kötelezni kellene a gyártókat, hogy könnyebbé tegyék a digitális eszközök javítását, vagy az egyes részek, például a kijelző vagy az akkumulátor cseréjét. Többletköltséget azonban csak egy kisebb részük lenne hajlandó vállalni ezért: ha a javíttatás egyszerűbbé válása miatt drágulnának a készülékek, akkor már inkább lemondanának erről a változásról.

2020.06.17.

Olvastad már?

Karanténban jobban fogy a videojáték is. . . tovább
Hogyan ismerhetjük fel az álhíreket? . . . tovább
Felértékelte a járvány a szélessávot, azonban nagyok a lefedettségi különbségek. . . tovább
A streamingpiacot sem hagyta érintetlenül a járvány. . . tovább
Adatbiztonság és home office: hogyan védjük a céges adatokat otthonról?. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!