A koronavírus legyőzte a távmunkával szembeni ellenállást

távmunka

Bár sokan már előzetesen is sejtették, mostanra egyre több felmérés bizonyítja, hogy a koronavírus-járványt követően jóval jelentősebb lesz a távmunka szerepe, mint korábban. Azon túl, hogy sok cégnél kényszerből kipróbálták a home office-t, amit korábban nem mertek, és ezzel el is tűntek az ellenérzések, az otthoni munkavégzés megtartásának rengeteg üzleti-gazdasági ösztönzője is van.

Heti néhány nap

A Gartner nevű piackutató még április elején kérdezte meg több mint háromszáz vállalat pénzügyi vezetőjét arról, mit gondolnak a távmunka jövőjéről. A menedzserek közel háromnegyede pedig már akkor azzal számolt, hogy az alkalmazottak egy részének (legalább 5 százalékának) tartósan lehetővé teszi az otthoni munkavégzést.

Ráadásul a munkavállalók részéről is egyre nagyobb a nyitottság a home office-ra. Bár a felmérések szerint szép számmal vannak olyanok, akik nem szeretik az otthoni munkavégzést, és visszavágynak az irodába, egyre többen mondják azt, hogy a járvány után is dolgoznának heti pár napot otthonról. A Deutsche Bank egy kutatása alapján például áprilisban még csak nagyjából minden ötödik érintett nyilatkozott úgy, hogy heti legalább két napot távmunkában maradna, májusban viszont már tízből négyen.

Tartós marad a távmunka? Ideje gyorsabb netre váltani!

Internet ajánlatok lakcím alapján a Telenet.hu-n

Sokat spórolhatnak vele

A home office szerepe a jövőben is eltérő lesz iparáganként, de egészen biztosan lesznek olyan ágazatok, ahol látványosan megugrik a jelentősége. A technológiai, a pénzügyi és biztosítási szektor biztosan ilyen, de lényegében mindenhol növekedés várható, ahol nagy számban dolgoznak irodában az alkalmazottak.

Az irodáknak ugyanis elég komoly költsége van, amin rengeteget lehet spórolni, ha az alkalmazottak egy részét folyamatosan otthon tartják. Nyilván ez a munkaszervezést is érinti, de a home office-nak köszönhetően a korábbinál jóval kevesebb munkaállomás is elég lehet ugyanannyi ember számára. A Workplace Analytics úgy becsülte, hogy az Egyesült Államokban alkalmazottanként 11 ezer dolláros (jelenlegi árfolyamon közel 3,5 millió forintos) megtakarítást is jelenthet heti 2-3 nap távmunka.

Ráadásul a vállalatok a járvány elején kényszerűségből az esetek nagy részében eszközöket is vásároltak ahhoz, hogy az alkalmazottaik otthonról tudjanak dolgozni. Ezeknek a beszerzése pedig nem lenne túl hatékony befektetés, ha a jövőben nem használnák ki őket. Azaz az üzleti logika több szempontból is a távmunka megtartásának irányába hat.

Megnyúlik a munkaidő

A home office egyébként a munkaidőt és a kollégákkal való kapcsolattartást is átalakítja. Egy kelet-közép-európai vállalatokat érintő kutatás azt mutatta, hogy februárról márciusra 7 százalékkal nőtt a céges megbeszélések száma. Ráadásul egy másik felmérés szerint a járvány alatt az is változott, hogy mikor tartják ezeket: a kezdő és záró meetingek között eltelt idő március végén egy órával volt több, mint a hónap elején.

Mindez azt mutatja, hogy a munkaidő kitolódik, az emberek korábban veszik fel a munkát, és később adják le. Távmunka esetén nincs olyan, hogy valaki végez és hazamegy, így viszont nincs akkora különbség egy délután kettőkor és egy este nyolckor érkező munkahelyi megkeresés között sem. Persze ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül többet is dolgoznak az emberek, azonban a feladatok beosztása és a rugalmasság egyértelműen változhat.

2020.06.08.

Olvastad már?

Karanténban jobban fogy a videojáték is. . . tovább
Hogyan ismerhetjük fel az álhíreket? . . . tovább
Felértékelte a járvány a szélessávot, azonban nagyok a lefedettségi különbségek. . . tovább
A streamingpiacot sem hagyta érintetlenül a járvány. . . tovább
Adatbiztonság és home office: hogyan védjük a céges adatokat otthonról?. . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!