Egyre több az olyan fiatal, aki videojátékozásból lett dollármilliomos

tv

Csak 2020 első két hónapjában 300 ezer dollárral, azaz jelenlegi árfolyamon több mint 92 millió forinttal gazdagodott az idén eddig legjobban kereső hivatásos videojátékos. Az egy dolog, hogy a sok más, nagyobb múltra visszatekintő egyéni sportban is szép summának számító összeg ebben a szektorban nem egyedi, de az előző év tapasztalatai alapján még csak nem is kiemelkedő. A nagyobb díjazású versenyek ugyanis nyáron vannak, ilyenkor egy hónapban akár dollármilliókat is nyerhetnek a legjobb versenyzők.

A snooker- és dartsjátékosokat már lehagyták

Tavaly hat olyan e-sportoló volt, akik az év egészében 3 millió dollárt is meghaladó pénznyereményt gyűjtöttek össze. Az első helyen állók forintban kifejezve szinte hajszálpontosan 1 milliárdot videojátékoztak össze 2019-ben.

Összehasonlításképpen: az elmúlt esztendőkben egyre népszerűbb darts legjobbja, a holland Michael van Gerwen két év alatt keresett ennyi pénzt, úgy, hogy közben begyűjtött egy világbajnoki címet, és volt egy elbukott vb-döntője is. Hasonló a helyzet a snookernél is: a legjobban kereső játékosok ott szintén körülbelül felannyit vihetnek haza, mint az e-sportolók. A legjobb teniszezőket most még jobban díjazzák, de tavaly közülük is csak négyen, a Djokovics-Nadal-Federer hármas és Dominic Tiem keresett több pénzt a versenyeken az élen álló e-sportolóknál.

Gyorsabb net néhány kattintásnyira: válogass távközlési partnereink ajánlatai közül,add le igénylésed online a Telenet.hu-n!


Hihetetlen növekedés

Ha a korábbi ütemben folytatódik a videojáték-versenyek díjazásának növekedése, idővel a teniszezők pénzdíjaival is versenybe szállhatnak az e-sport legjobbjai: miközben 2010-ben az összes e-sport eseményen mindössze 6 millió dollárt osztottak szét, tavaly már ennél 200 millióval többet, és az összeg évről évre 30-50 százalékkal nő.

A teniszversenyek díjazásának beérése még annak tudatában is nagy szó lenne, hogy a legnépszerűbb teniszezők keresetének nagyobb részét nem az ilyen nyeremények, hanem a reklámbevételek teszik ki. Azaz valójában egy ilyen előzés egész biztosan nem jelentené azt, hogy az e-sportolók ténylegesen jobban keresnének a teniszezőknél, mivel utóbbi sport a szponzorok számára még mindig vonzóbb.

Jöhetnek a szponzorok is

Más kérdés, hogy ebben is lehet változás, mivel az e-sportban is egyre több cég ismeri fel a marketing lehetőséget. A hivatásos videojáték-versenyekkel és versenyzőkkel ugyanis egy olyan, rendkívül fiatal fogyasztói kört tudnak elérni, akiket más sporttal, szórakoztatóipari szektorral nem. Az e-sport közönségének átlagéletkora rendkívül alacsony, mindössze 32 év, szemben például a teniszre jellemző 50-55 évvel.

2020.03.11.

Olvastad már?

A bőség zavara: folyamatosan fejlődik a streaming szolgáltatók globális piaca . . . tovább

Egy DVD-kölcsönzőből nőtt ki a kábelszolgáltatók legnagyobb kihívója. . . tovább

A tévé még sokáig velünk marad, de egyre többen cserélik le valami másra. . . tovább

Elköltözik Kínából a mobilgyártás?. . . tovább

Telefonra egyre többet költünk, telefonálásra viszont már nem. . . tovább

Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!