Sport1
Sport1

A Sport 1 az első hivatalos sportcsatorna hazánkban, adásait sugározzák Csehországban, Szlovákiában és Romániában is. A Sport 1 nagy nézettséggel bír, hiszen különböző országok bajnokságait közvetíti, ilyen például a Bundesliga.

Minden korosztályt érdekelhet, aki egy kicsit is szereti a sportot, a különféle játékokat, a versenyeket és a csapatszellemet.

 A Sport 1 európai sportcsatorna, tehát egy kontinens sportszerelmeseit tudja magához láncolni időről időre, attól függően, hogy éppen milyen műsort közvetítenek. Itt nincs olyan sport, amellyel ne foglalkoznának, a stábon kívül szakértők is dolgoznak a csatornánál. Labdarúgással foglalkozik többek között Bognár György, Hegyi Iván, Nyilasi Tibor, Puhl Sándor, Várhidi Péter és Zombori Sándor. A kézilabda szakértői Borsos Attila, Marosi László, Mocsai Lajos. Ezen kívül még közvetít a Sport 1 jégkorongot és vízilabdát, valamint NFL-t is.
A Sport 1 saját készítésű műsorral is rendelkezik, ennek címe: Mai helyzet. Ez a műsor nevéből adódóan a nap legfontosabb eseményét ismerteti meg a nézővel. Másik műsoruk a Heti helyzet, melyben a Sport 1 állandó sztárvendégei elemzik a hét legfontosabb eseményeit.
A Zuhanyhíradó kizárólag futballal foglalkozó magazinműsor, de hasonló a Mezeket fel is. A focin kívül különösen népszerű még a box, nem véletlenül szenteltek ennek a sportnak is külön magazinműsort 13. menet címmel.

A Sport 1-nél nincs korosztályi megkötés, aki élvezi, szereti és űzi a sportot, annak természetes, hogy erre a csatornára kapcsol.

Sport1 a legolcsóbban! 40 szolgáltató TV csomagjait hasonlítottuk össze. Árak, csatornák, hűségidő stb. az alábbiakban!

Sport1 nyelve: magyar

Sport1 felbontása: SD

Sport1 kategóriája: Sport

Sport1 éppen futó műsora:

Sport1 következő műsora:

Sport1 online műsora: egy-két műsor online nézhető



A Sport1 csatornát az alábbi csomagok tartalmazzák:

Internet + TV + Telefon

11 510 Ft
300 Mbit/s
30 Ft/perc
12 hónap
12 530 Ft
1 000 Mbit/s
38 Ft/perc
12 hónap

TV

2 800 Ft
0 csatorna
12 hónap
2 800 Ft
4 csatorna
12 hónap
4 200 Ft
0 csatorna
12 hónap
4 249 Ft
25 csatorna
12 hónap
4 795 Ft
26 csatorna
12 hónap
4 900 Ft
0 csatorna
12 hónap
CLASSIC – Devecser

1-2 hónapban 50%-os havidíj kedvezmény!

5 200 Ft
1-2. hónap: 2600 Ft/hó
19 csatorna
12 hónap
CLASSIC – Badacsonytomaj

1-2 hónapban 50%-os havidíj kedvezmény!

5 500 Ft
1-2. hónap: 2750 Ft/hó
16 csatorna
12 hónap
<<   <   1 | 2 | 3   >   >>
A feltüntetett árak tartalmazzák az Áfát.
Kérjen visszahívást!