Szép lassan kapaszkodik a csúcs felé az Amazon

digi

Öt év alatt majdnem megötszörözte, az elmúlt tíz esztendőben pedig több mint tizenhatszorosára növelte márkaértékét az Amazon online kiskereskedelmi óriás. Mások mellett ez derül ki az Interbrand októberben kiadott, a világ 100 legértékesebb márkáját tartalmazó rangsorából.

Mivel ez már a huszadik éves kiadványa volt a szervezetnek, elég jól látszik, hogy az Amazon teljesítménye nem nevezhető éppen általánosnak. Bár korábban is voltak olyan, jellemzően hirtelen berobbanó márkák, amelyek hasonló, vagy akár ennél is gyorsabb fejlődést tudtak felmutatni – mint például az Apple vagy a Facebook – az azonban rendkívül ritka, hogy egy már évtizedek óta piacon lévő és a hasonló listákon is régóta szereplő cég ilyen hosszan a legjobban teljesítők között legyen.

Megjött a kedved az online vásárláshoz?

Válassz magadnak egy okostelefont online szerződéskötéssel a Telenet.hu-n!

Az Amazon ugyanis 2011 óta minden évben az öt legnagyobb értéknövekedést bemutató márka között volt, 2016 óta pedig egy első és három második helyet húzott be. Az Interbrand listája alapján tavaly egy elég látványos videót is készítettek arról, hogy 2000 óta hogyan változott a legértékesebb márkák Top 15-ös mezőnye. Ebben ugyan az idei számok még nincsenek benne, de az Amazon fokozatos előretörése – különösen 2016 után – így is elég jól nyomon követhető.

Az is jól látszik, hogy miként szállták meg a technológiai cégek az Interbrand és a hasonló szervezetek listáinak élmezőnyét: bár már 2000-ben is szép számmal voltak techcégek az első tizenötben, 2018-ban már szigorúan véve is kilenc helyet az ilyen vállalatok foglaltak el az elitben, a dobogóra pedig már három éve nem fér fel más szektor képviselője.

Pedig úgy tűnik, hogy az Interbrands annyira nem is megengedő a technológiai vállalatokkal, a másik sokat idézett márkalistán, a Kantar Millward Brown Branz rangsorában ugyanis még nagyobb az iparág dominanciája. Náluk ráadásul az Amazon is előrébb jár, olyannyira, hogy az idén az Apple-t is megelőzve átvette a vezetést.

Kérdés persze, hogy ez mennyire lesz tartós állapot, az Amazon teljesítménye ugyanis más listákon és a tőzsdén is elég hullámzó tud lenni. A cég hatalmasat szakított az online értékesítés felpörgésével, és tulajdonképpen a világon mindenhol jól teljesít, vannak azonban szegmensek, amelyek óvatossága inthetik. Egyrészt elég egyértelmű, hogy a világ legnépesebb piacán, Kínában sok keresnivalójuk nem lesz, hiszen a távol-keleti országot a helyi cégek, például az Alibaba uralják. Ráadásul ottani bázisukat kihasználva ezek a kereskedők agresszívan terjeszkednek a világ más pontjain is, komoly konkurenciát állítva az Amazonnak.

Mindeközben Európában sok esetben más modell érvényesül ezen a piacon, mint a Távol-Keleten, vagy akár az Egyesült Államokban. Az öreg kontinensen például sokszor sikerrel költöznek az internetre a helyi kiskereskedelmi láncok is, amelyek emellett hagyományos boltjaikat is megtartják. Ez a magyarázata, hogy miközben az USA-ban és Kínában azok, akik a heti nagybevásárlást is online végzik, legtöbbször tisztán internetes kereskedőtől vásárolnak, addig Európában a hagyományos láncok webáruházai uralják a piac nagyobb részét.

2019. november 5.

Olvastad már?

A hétvégi nagytakarítást még nem a fotelből intézzük . . tovább
Milliárdok használhatnak mobilnetet, de nem teszik . . . tovább
Még mindig nincsenek teljes biztonságban az adataink. . . tovább
Egyre nagyobb és egyre jobb tévéket veszünk, de nem használjuk ki őket. . . tovább
Egyre kevésbé hisznek a hirdetők a Facebookban, de így is használják . . tovább




Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!