Az uniós polgárok ötöde nem használt még internetet

Meglehetősen érdekes adatokat közölt legújabb jelentésében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az internethasználattal és az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos felmérésből többek között kiderül, hogy az uniós állampolgárok több mint ötöde, a magyarok közel negyede még sohasem lépett fel a világhálóra - mondta a telenet.hu távközlési szakértője.


Manapság, amikor az Európai Bizottság minden erővel igyekszik megvalósítani „behálózott kontinens” tervezetét és arra törekednek, hogy az unió határain belül minden háztartásban szélessávú netkapcsolat legyen néhány éven belül, igencsak megdöbbentő, hogy a 28 tagország lakosságának 21 -, a magyar állampolgárok 24 százaléka valójában még sohasem internetezett.
Magyarországon ebben valószínűleg komoly szerepe van az internet borsos árának is.

Az uniós polgárok ötöde nem használt még internetet

Ahol van net, ott használják is


Azok között ugyanakkor, akik már igen, jelentős többségben (62 százalék) vannak azok, akik napi rendszerességgel használják a netet. A tagországok legtöbb lakója számára az internetezés már gyakorlatilag rutintevékenységgé vált.


A tagállamok között ugyanakkor nagyon jelentős különbségek mutatkoznak meg a penetráció arányát tekintve. A legnagyobb arányban Hollandia (95 százalék), Luxemburg (94 százalék), valamint Dánia és Svédország (93 százalék) lakosai férnek hozzá a hálózathoz. Megfigyelhető, hogy európai összehasonlításban ezekben az országokban a legolcsóbbak az internetelőfizetések, gyakorlatilag csak a legelszigeteltebbeknek nincsen internetük, vagy azoknak, akik direkt nem akarnak hozzáférést. Jellemző, hogy a magas penetrációjú országokban a naponta netezők aránya is igen magas, 80 százalék feletti.


A skála túlsó végén Bulgária (54 százalék), Görögország (56 százalék) és Románia (58 százalék) található, ezekben az államokban még igen sok munka lesz a behálózással a következő években. Ha a nyugati országok szintjére akarják emelni a penetrációt, jelentős infrastrukturális beruházásokba kell majd belevágniuk.


A magyarok főleg az adót intézik online


Hazánk nem szégyenkezhet, az erős középmezőnybe tartozunk ugyanis 71 százalékos penetrációval és szélessáv-hozzáféréssel, illetve 62 százaléknyi naponta netező felhasználóval. Érdekes, hogy míg Szlovákiában többen férnek hozzá az internethez (78 százalék), az ezt rendszeresen használók aránya némileg kisebb (61 százalék).


A további adatokból az is kiderül, hogy Magyarországon több mint az emberek harmada (37 százalék) használta már valamilyen formában az elektronikus ügyintézést. Ebben a tekintetben a szlovákok jelentősen jobbak nálunk (52 százalék), román szomszédaink ugyanakkor nagyon messze lemaradtak, mindössze 5 százalékkal. A magyarok egyébként elsősorban adóügyintézést végeznek a neten keresztül, ötödünk adatigénylést, személyes dokumentumokkal kapcsolatos tevékenységeket is, míg a felsőoktatásba online jelentkezők aránya még csak 8 százalék - jelentette a telenet.hu.

2013. december 23.


Olvastad már?

Válság segíti az internetes telefonálás terjedését . . . tovább
Nem a 450 MHz-es sávba költözik az állami mobilcég . . . tovább
125 milliárd forint bevétel jöhet a megszokott szereplőktől . . . tovább
Ki mit tud? Táncdalfesztivál, Cimbora - Indul az MTV retro csatorna! . . . tovább
Nem mernek kedvezőbb távközlési csomagra váltani a magyarok . . . tovább



Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!