Monk - A flúgos nyomozó

Főszereplője egy mentálisan gyenge lábakon álló nyomozó, akinek lelki problémáit felesége halála – melyben hibásnak érzi saját magát – tovább súlyosbítja. A mentálisan terhelt főhős a tragikus eset után évekig nem hagyja el a lakását, majd pszichoterápiás kezelés mellett és mindenes asszisztense nélkülözhetetlen támogatásával újra munkába áll a rendőrség külsős munkatársaként. A széria folyamán derül ki, hogy lelki problémáinak nagy része korábban is fennált már. A helyzetkomikumok nagy részét az adja, hogy Adrian Monk a normális emberek számára egy furcsa, érthetetlen, mégis szerethető különc, akit magatartási zavarai és fóbiái folyton vicces helyzetekbe sodornak. Bacillofóbiája, laktofóbiája, nekrofóbiája, akrofóbiája, különféle állatfóbiái csak néhány a számtalan fóbia közül, amellyel együtt él, fél többek között az autóvezetéstől, a liftektől, a mások által már használt evőeszközöktől a nyilvános beszédtől, a testi kontaktustól. Tisztasági, rendrakási és állandósági kényszertől szenved. Fóbiáit időről-időre összesíti ő maga is: az első évedban 38-at számlál, az ötödik évedban már 103-ról tud, a szám a hatodik évadra 312-re növekszik.

A Monk szereplők és maga a sorozat is számtalan díjjal büszkélkedhet, kapott Emmy, Golden Globe, Screen Actors Guild és Edgar díjakat és jelöléseket. A Monk tv-ben nálunk a TV2, az Universal Channel és a Viasat3 adásában látható. A „flúgos nyomozó“, Monk online is megtekinthető, hűséges rajongói több videomegosztó oldalon is elhelyezték a részeket.

Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!