Ezek a gyerek okosórák előnyei

Okosóra gyerekeknek

Szülőként természetes, hogy mindig biztonságban szeretnénk tudni gyermekünket. Ez ma már adott, hiszen a fejlett technológiának köszönhetően nyomon követhetjük a csemetéket a legjobb gyerek okosórák segítségével. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan hasznosíthatjuk egy gyerek okosóra előnyös funkcióit a hétköznapokban.

Kiváló alternatíva egy okostelefon előtt

Nehéz döntés, hogy hány éves korban vegyük meg az első mobiltelefont gyerekünknek, az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy előbb-utóbb ne tartson rá igényt a család legkisebb tagja is. Amíg azonban azt érezzük, hogy túl kicsi hozzá, és nem tudna kellő felelősséggel bánni egy okostelefonnal, remek megoldás lehet, ha veszünk egy gyerek okosórát. Az eszköz ráadásul nemcsak a szülők, hanem a gyerekek számára is számos előnyös funkciót tartogat – nézzünk ezek közül néhányat!

Híváskezdeményezés és -fogadás

A gyerek okosórák egyik legnagyobb előnye, hogy segítségükkel telefon nélkül is elérhetjük a lurkókat. A készülékkel bejövő hívást lehet fogadni, és kimenőt indítani, a hívásfogadás pedig még a legkisebbeknek sem fog gondot okozni, mivel egy érintés is elég a beszélgetés megkezdéséhez. Ezen felül lehetőségünk van szöveges- és hangüzenetet hagyni, amit a gyerek bármikor visszahallgathat, sőt, egyes okosórák képüzenet küldését is biztosítják. Így számos módja van annak, hogy kapcsolatba lépjünk velük, ha fontos mondandónk van számukra – akár az iskolában vannak, akár a barátaikkal töltik a délutánt.

Helymeghatározás

A gyerek okosórák GPS nyomkövetéssel rendelkeznek, így mindig tudhatjuk, merre jár a család legkisebb tagja: saját telefonunkra telepített térképes applikáció segítségével tudjuk pontosan megnézni, hogy hol tartózkodik a gyerek, így bármikor el tudunk menni érte, ha szüksége van ránk. Emellett beállíthatunk egy úgynevezett biztonsági zónát is, amelyet ha a csemete elhagy, a készülék jelez nekünk. Ennek a funkciónak köszönhetően akkor is könnyedén megtalálhatjuk a lurkókat, ha például elvisszük őket egy nagyobb rendezvényre vagy bevásárlóközpontba, ahol könnyebben elkeverednek a tömegben.

Magas fokú biztonság

Egy okosóra vészhelyzet esetén is jól jön: ha gyerekünk hirtelen rosszul lesz vagy veszélyben érzi magát, fel tudja hívni bármelyik elmentett telefonszámot, vagy hangüzenetet tud küldeni nekünk. Emellett az egyszerűbb készülékeken is akad olyan gomb, amellyel egy pillanat alatt jelezhet a vész esetén értesítendő személynek. Ha pedig gyermekünk valamilyen betegségben, allergiában szenved, vagy gyógyszert szed, az ezzel kapcsolatos adatokat is elmenthetjük az órába, így vészhelyzet esetén hamarabb megkaphatja a szükséges segítséget. Biztonságérzetünket az is fokozhatja, hogy a készülék csak meghatározott mennyiségű telefonszámot tud tárolni, így illetéktelen személyek nem tudják elérni a gyereket.

Beépített sport- és naptárfunkciók

Akár a felnőtt típusok, a gyerek okosórák is rendelkeznek aktivitásmérő funkcióval, és beállítható rajtuk napi cél a lépésszámokra vonatkozóan, az óra pedig figyelmeztet is annak elérésére. Így a gyerekek szórakoztató módon meríthetnek motivációt a mindennapos mozgáshoz, ráadásul ez remek lehetőséget teremt arra, hogy már fiatalon egészséges szokásokat alakítsanak ki. Ezt mi is nyomon követhetjük egy olyan készülékkel, amihez családi fiók kapcsolható, így egyszerre több óra sportolásra vonatkozó adatait is böngészhetjük. A naptárfunkcióval ellátott okosórák az iskolás korú gyerekeknek lehetnek igazán hasznosak, így a csemeték emlékezhetnek minden házi feladatra és különórára, valamint ki is pipálgathatják azokat a feladatokat, amelyekkel elkészültek.

Változatos kivitelezés

Akár a felnőtt okoseszközök, a gyerek órák dizájnja is változatos skálán mozog, könnyedén találunk okosórát fiúknak és lányoknak egyaránt, csak az ő képzeletük szab határt annak, hogy milyen színű vagy mintájú készüléket választanak . A számlapok szintén személyre szabhatók, így a gyerekek akár hetente válthatnak a különböző megjelenések között. Természetesen nem minden a külcsín: annak érdekében, hogy sokáig élvezhessük az előnyeit, érdemes ütés- és vízálló gyerek okosórát választanunk, ugyanis a csöppségek játék közben sok mindennek tehetik ki az órát, így érdemes e tekintetben biztosra menni.


2022. október 27.

Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!