Végre internetezhetünk a fedélzeten is!

Végre internetezhetünk a fedélzeten is!

A hagyományos GSM technológia után az Európai Bizottság az új generációs mobilhálózatok használatát is engedélyezte az Unióban közlekedő repülőjáratokon. Az elektronikus eszközökre vonatkozó tiltást az elmúlt években jelentősen lazították az EU-ban és az Egyesült Államokban is, mivel az ezek által jelentett veszélyt mára a lehető legminimálisabbra csökkentették - mondta a telenet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.


2G, 3G, 4G repülés közben


Az Európai Bizottság először 2008-ban vezetett be egységes szabályozást a kérdésben, amelynek alapján a légitársaságok biztosíthatták utasaik számára a hagyományos 2G-s (GSM) technológia használatát. Ehhez a repülőgépeket saját bázisállomással szerelték fel, amelyek a földi hálózattal műholdas összeköttetésben állnak. A GSM használatát 3000 méteres magasság felett engedélyezték. E hálózat használata nem csak kényelmesebbé tette a repülést, de olcsóbbá is az ilyen szolgáltatások igénybevételét a korábban használt műholdas telefonszolgáltatáshoz képest.


Most úgy változtattak a szabályozáson, hogy az már lehetővé teszi az új generációs 3G és 4G hálózatok használatát is a repülés ideje alatt az Európai Unió területén, továbbra is 3000 méteres magasság felett. Ez azt jelenti, hogy a légitársaságok ezután biztosíthatják utasaik számára a nagyobb mennyiségű adat küldését és fogadását, lényegében tehát az okostelefonok, tabletek és más hasonló eszközök teljes körű használatát is, tájékoztatott a telenet.hu.


Kicsi a veszély


A repülőgépeken sokáig teljesen tiltva volt a különféle mobiltelefonok és más elektronikus eszközök használata, arra hivatkozva, hogy azok zavarhatják a navigációs és más berendezések működését, így komoly veszélyt jelenthetnek. Ugyanakkor mára a legtöbb légitársaság és szakember is elismeri, hogy erre rendkívül kicsi az esély.


Eleve igen kevés olyan esetet ismerünk, amikor valóban zavar keletkezett volna a fedélzeti berendezésekben az utasok által használt eszközök miatt – egyszer, 1995-ben előfordult például, hogy egy laptop kikapcsolása után megszűnt a korábban a robotpilótánál tapasztalt zavar, később azonban ellenőrzött körülmények között nem sikerült reprodukálni ezeket a jelenségeket. A le- és felszállás során ugyanakkor nagyobb az esély az interferenciára, mivel ekkor több jelet kapnak a berendezések több frekvencián, így ez idő alatt a mobileszközök használata továbbra is tiltott.


A kérdést vizsgálta már az amerikai Federal Aviation Administration (FAA) is, akik a tavalyi évben jelentették be, hogy felülvizsgálják az évtizedek óta változatlan szabályozásokat, amelyek tiltják az elektronikus eszközök használatát.


Nem bizonyított, de nem lehetetlen


A légitársaságok a repülés biztonságának garantálása érdekében természetesen számtalan kísérletet végeztek, hogy meghatározzák a veszély nagyságát és természetét, és bár találtak egybeeséseket az elektronikus eszközök működése és a fedélzeti berendezések meghibásodása között, egyértelmű tudományos bizonyítékkal soha senkinek nem sikerült előállnia. Az interferenciát bizonyos esetekben sikerült mérni ugyan, ez azonban mindig jóval alacsonyabb szintű volt, minthogy a zavarkeltéshez elegendő legyen. A biztonsági szakemberek ugyanakkor a jobb félni, mint megijedni taktikáját alkalmazták, érthető módon.


A ma engedélyezett Mobile Communications On-board Aircraft (MCA) technológiát, melyen keresztül a hálózatokat elérhetővé teszik, kifejezetten úgy fejlesztették ki, hogy ne hozzanak létre interferenciát a repülőgép berendezéseiben - tudósított a telenet.hu


2013. november 18.


Olvastad már?
Utálunk szolgáltatót váltani, telefonszámot alig hordozunk . . . tovább
Magyarországon csökken Európában csúcsokat dönt a mobilinternetezés . . . tovább
120 milliárdot vár az állam a maradék frekvenciákból . . . tovább
Lesz e rezsicsökkentés a távközlésben? . . . tovább
Végre 100%-os a szélessávú internet lefedettség Európában . . . tovább


Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!