Végre 100%-os a szélessávú internet lefedettség Európában

Végre 100%-os a szélessávú internet lefedettség Európában

Neelie Kroes digitális területért felelős uniós biztos közlése szerint a vártnál hamarabb sikerült teljesíteni azt a célkitűzést, hogy teljes műholdas lefedettséget biztosítsanak az állampolgárok számára az Unió határain belül. Ezzel fontos mérföldkövet értünk el a kontinens behálózásában és a telekompiac egységesítésében és kiterjesztésében, s most már bárki hozzáférhet a műholdakhoz hazulról - jelentette a telenet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.

Mindenkit bekapcsolnak

Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió területén mostantól bárki szabadon hozzáférhet a műholdas kapcsolatokhoz mind a 28 tagállamban, bármikor előfizethet rájuk, amennyiben igényt tart erre. Ez elsősorban annak a hárommillió embernek lehet örömteli, akiknek eddig nem volt lehetőségük arra, hogy akár vezetékes szélessávú kapcsolat, akár mobilinternet révén a világhálóra csatlakozzanak. Magyarországon a következő műholdas internet csomagok elérhetőek.
A műholdas kapcsolatok lefedettsége most már hivatalosan is teljesnek mondható, a hagyományos vezetékes hálózatoké még „csak” 96,1%, s még a mobilinternet sem ér el mindenkihez, a 99,4 százalékos lefedettség még mindig internethez hozzáférni képtelen milliókat jelentett mindeddig, jellemzően olyanokat, akik elszigetelt, vidéki területeken élnek.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ezentúl minden háztartásban lesz is internet, hiszen sokan nem tartanak igényt erre, s azok száma sem kevés, akik nem tudják megengedni maguknak az ezzel járó többletköltségeket - tette hozzá a telenet.hu szakértője.

Beszövik Európát

Az Európai Bizottság régóta arra törekszik, hogy az internetelérést a lehető legszéleskörűbbé, mindenki számára elérhetővé tegye az Unión belül. Ennek része az a javaslatcsomag is, amelyet maga Neelie Kroes terjesztett be még szeptemberben, s amelynek célja az európai távközlési piac egységesítése többek között a szolgáltatók tarifáinak leszorítása, a roamingdíjak eltörlése által. A javaslatcsomagot a Bizottság megszavazta, s így az hamarosan az Európai Parlament elé kerül.

A „behálózott kontinens” megvalósítása nem véletlenül prioritás a Bizottság számára. A szélesebb körű internetelérés nem csak a lakosság tájékozottságát növeli, de jelentős gazdaságélénkítő hatása is van. A szakértők szerint minden 10%-os lefedettség-növekedés 1-1,5%-kal növeli az uniós GDP-t is. A minél nagyobb arányú hozzáférés biztosítása céljából a Bizottság iránymutatást is kiadott már a tagállamok számára, melyben a szélessávú hálózatok kiépítésére vonatkozó irányelveket foglalták össze, hiszen a penetráció növekedése nagyban függ az állam által erre a célra fordított támogatási összegek nagyságától.

Ennyi nem elég

A műholdas lefedettség kiteljesedésével tehát immár minden, az unió területén élő polgárnak lehetősége van arra, hogy összesen 148 műhold szolgáltatásai közül válogasson. Ez örömteli fejlemény ugyan, de a Bizottság szerint még nem elegendő. Kroes szerint az alapszintű kapcsolatok megléte csak az első lépés, a cél, hogy minden európaiból valódi e-polgárt faragjanak, minden polgár és vállalkozás részesülhessen az internet nyújtotta előnyökből.

Éppen ezért a megvalósításban meg sem állnak, máris a következő célkitűzésre koncentrálnak most, hogy teljesült a 2013-as cél. A következő mérföldkő elérését 2020-ra tűzték ki, ekkora kellene ugyancsak százszázalékos hozzáférést biztosítani az unión belül az új generációs, legalább 30 Mbps sebességű hálózatokhoz. Emellett cél az is, hogy legalább a háztartások fele 100 Mbps sebességű vagy jobb netkapcsolattal rendelkezzen.

Mindennek megvalósításához a tagállami támogatások mellett az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz biztosít forrásokat s az uniós strukturális alapok között is kiemeltnek számít a telekommunikációs terület - tudósított a telenet.hu.


2013. október 21.


Olvastad már?

Korai még temetni a vezetékes telefont és internetet . . . tovább
Lekörözzük Európát tévénézésben . . . tovább
Harc dúl a magyar gyerekekért Európában . . . tovább


Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!