Terjed a digitális műsorszórás Európában, itthon még döcög

Az Európai Audiovizuális Megfigyelő Intézet (EAO) legfrissebb évkönyvében, 39 országról közöl adatokat, a digitális átállással és TV sugárzással kapcsolatban – ebben meglehetősen érdekes adatok találhatóak a digitális földfelszíni televízió sugárzásra való átállást illetően nem csak az Unió tagországait, de hazánkat illetően is mondta a telenet.hu távközlési szakértője.

A legtöbben már váltottak

Az Unió korábbi tervei szerint az analóg sugárzást a 2012-es évben tervezték beszüntetni a tagállamok területén – ez nem sikerült maradéktalanul, örömteli adatnak mondható azonban, hogy 27-ből 22 tagállam teljesíteni tudta a határidőt. Olyan országokon túl, mint például az Egyesült Királyság vagy Olaszország, immár digitális az adás például Litvániában vagy Szlovákiában is, és olyan, az Unión kívüli országok is sikerrel vették az átállást, mint Svájc vagy Horvátország.

Nem mindenkinek ment azonban ilyen simán – a lemaradók közé tartozik sajnos Magyarország is, bár meg kell jegyezni, köztük legalább az élmezőnyben vagyunk. Ugyanis míg Albánia, Románia, Oroszország vagy Törökország csak 2015-ben tervezik az analóg sugárzás lekapcsolását, a hazai tervekben kétütemű 2013-as átállás szerepel. Az analóg földfelszíni sugárzás lekapcsolása nálunk 2013. július 31-én és 2013. október 31-én történik majd meg - fűzte hozzá a telenet.hu szakértője. Ezzel hazánk is teljesítené a Nemzetközi Telekommunikációs Szövetség GE-06 megállapodásában 2015 júniusára kitűzött határidőt. Az országban az NMHH szerint már csak 500 ezer olyan háztartás van, ahol kizárólag analóg, földfelszíni vételt tudnak fogni, és a háztartások kétharmada már a digitális adást nézi.

Meglepő módon az EU-ban visszaesett, itthon dinamikusan terjeszkedik a fizetős DTT

2012 végéig összesen 21 országban indultak fizetős digitális csatornák, a kontinensen ekkor már összesen 33 előfizetéseket kínáló szolgáltató működött. A DTT előfizetők száma ugyanakkor a tavalyi évben mutatott legelőször visszaesést. A legnagyobb veszteséget az olaszországi szolgáltatók könyvelhették el, akiktől mintegy egymillió néző pártolt el, de a kontinensen összességében is igen jelentős, 13 százalékos volt a visszaesés.

Hazánkban nem volt tapasztalható ilyen mértékű csökkenés, sőt az Antenna Hungária például kiemelkedő eredményekről számolhat be – májusban a hírek szerint fizetős DTT előfizetőik száma meghaladta a százezret, ingyenes csatornáikkal pedig 350 ezer háztartást érnek el, így mostanra az ország ötödik legnagyobb műsorszolgáltatójává váltak. Ha megnézzük a szolgáltatók TV csomagjainak összehasonlítását, egyértelműen látszik, ennek oka versenyképes ár, gyors és egyszerű bekötés, szinte 100%-kos lefedettség. MinDig TV Extra szolgáltatásuk jelenleg összesen 30 fizetős csatornát tartalmaz. Ezzel úgy látszik, nem csatlakozunk azokhoz a kisebb, főleg kelet-európai országokhoz, ahol a fizetős DTT megszilárdítása mindeddig megfelelő pénzügyi modell hiányában lehetetlennek bizonyult.

Továbbra is élénk az európai tévés piac, több ezer csatornát nézhetünk

A MAVISE adatbázis adatai alapján 2012 végén a DTT hálózatokon elérhető csatornák száma az Európai Unió tagállamaiban a következők szerint alakult: 456 ingyenes országos vagy nemzetközi csatorna, 529 fizetős csatorna és több mint ezer helyi és regionális csatorna működött. Az év során összesen 86 új digitális csatorna startolt el. Hazánkban a részletes adatok szerint 560 csatorna adása volt fogható, melyek döntő többsége természetesen helyi adó - mondta a telenet.hu szakértője.

A DTT platformokon keresztül kontinensszerte egyre több HDTV szolgáltatás érhető el az adatok szerint. Míg 2009-ben a HDTV még csak két országban volt jelen – az Egyesült Királyságban és Franciaországban –, 2012-ben már huszonkét európai ország - köztük Magyarország - kínált több mint 90 országos és 25 helyi földfelszíni sugárzású digitális csatornát ilyen minőségben.

2012-ben összességében 369 új televízióadó indult el az Unióban, amelyek több mint 40 százaléka HD-ben sugároz. Ezzel együtt a csatornamegszűnések száma is csökkent – míg a megelőző évben 143 adó szüntette be adását, 2012-ben csak 62. Az Európai Unióban a tavalyi év végén összesen 8270 csatorna sugárzott, melyek 51 százaléka helyi vagy regionális csatorna, 49 százalék pedig nemzetközi volt.


2013. június 26.


Olvastad már?

Egyre kevesebb SMS-t küldünk! Valóban befellegzett az SMS-ezésnek? . . . tovább
4G: a mobilnet gyorsasági verseny állása . . . tovább
Hiper? Szuper? Milyen legyen az internet, ha mobil . . . tovább



Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!