Meglepően kevés magyarnak van internete

Sem szomszédaink, sem az uniós tagállamok, sem pedig az OECD országok körében nem állunk jól a vezetékes és mobilinternetes penetráció tekintetében, derül ki a legfrissebb adatokból - mondta a telenet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.

Mindenhogy kevés

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legújabb nyilvánosságra hozott felmérései alapján alig van olyan tagország, amelyet meg tudnánk előzni az egy főre jutó mobil és vezetékes internet előfizetések számában. A vezetékes internet terén még csak-csak lehagyunk néhány országot – egészen pontosan hatot a 33-ból – az összesen 2 millió 170 ezer előfizetéssel, azonban ez sem ad okot örömre, hiszen ez alig 21,5 százalékos penetrációt jelent.


Vezetékes internet penetráció


Még rosszabb a helyzet a mobilnet terén. Az Európai Unión belül egy évvel ezelőtt még sereghajtók voltunk a magunk igen szerény 19 százalékával – az arányon azóta valamennyit javítani tudtunk, hiszen mostanra már a 25 százalékot is meghaladja a lakosságon belüli hozzáférési arány, 2 millió 545 ezer előfizetéssel. Ezzel viszont mindössze két OECD-tagországot utasítunk magunk mögé, Mexikót és Törökországot, EU-n belüli sajnálatos pozíciónk tehát nem javult.


Mobilinternet penetráció


A vezetékes és mobilnetes előfizetések aránya között mutatkozik különbség – Magyarországon közel 4 százalék –, amely már jelentősnek is mondható. Bár azt várnánk, hogy ilyen gyenge piac mellett a vezetékes előfizetések száma magasabb, ez éppen fordítva van. Ennek oka az, hogy egyetlen háztartáshoz logikus módon általában csak egy vezetékes előfizetés tartozik, míg az egy háztartásban élő emberek rendszerint mind saját mobilnetes előfizetéssel rendelkeznek, sőt, esetenként fejenként többel is.

Mennyi az annyi?

A mobilinternet elterjedtsége jellemzően a nyugati, fejlettebb országokban jelentősebb – ezekben az országokban egyrészt a lakosság nagyobb hányada engedheti meg magának a mobilinternetezésre alkalmas eszközök megvásárlását és használatát, másrész szerepet játszik az is, hogy általában nagyobb számú szolgáltató versenyez az előfizetők kegyeiért. Bizonyos országokban az is előfordul, hogy a penetráció meghaladja a száz százalékot, tehát több az előfizetés, mint hányan élnek az adott országban. Ez a helyzet például Svédországban és Finnországban (110,50%, illetve 109,92%).

Ennek magyarázata igen egyszerű – megesik, hogy egyetlen emberre több mobileszköz is jut, azokra pedig más-más csomagokat vásárolnak meg, illetve növelik a számot például a céges előfizetések is. Hazánk persze messze áll még attól, hogy több előfizetésünk legyen, mint ahányan vagyunk.

Stagnál a piac, halott a verseny

Nem kérdés, hogy nagyon rosszul állunk, az viszont nagyon is, hogy miért ilyen rossz a helyzet hazánkban. Nem csak a piaci szakértők, de a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is úgy gondolja, hogy az egyik legmeghatározóbb tényező a szolgáltatási díjak mértéke. A szolgáltatók kedvezőtlen feltételekkel és csomagokban értékesítik – a nagy szolgáltatók közötti verseny meglehetősen mérsékelt, részesedésük mértéke már évek óta stagnál.

A versenyt növelhetné, ha feltűnne a piacon legalább egy új szereplő, erre azonban jelenleg nem sok esélyt látni. Az NMHH egy márciusi közleménye szerint a szervezet úgy gondolja, megoldást jelenthet a mobilszolgáltatásra alkalmas frekvenciakészlet hasznosítása is, ezzel szeretnék élénkíteni a versenyt.

Nincs nekünk erre pénzünk

A következő összehasonlításból látszik, hogy itthon jelenleg milyen árakon kínálnak a szolgáltatók vezetékes internetet, illetve mobil internetet.

Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy hazánkban az internetezésre alkalmas mobileszközök száma is viszonylag alacsony – mivel kevesen engedhetik meg maguknak az ilyenek megvásárlását, természetesen mobilinternetes előfizetést tartalmazó csomagokat sem vásárolnak a szolgáltatóktól. Az év eleji hazai adatok alapján a jó anyagi körülmények között élőknek ötöde tervezi a következő egy évben a mobilinternet használatát, míg a rosszabb helyzetben lévők között ez az arány alig több mint hat százalék.

A mobilnet elterjedését segítheti elő tehát az is, ha az okostelefonok és más internetezésre alkalmas eszközök piacán változás következik be, és olcsóbbá válnak a készülékek. Erre jó esély van a közeljövőben, hiszen többek között az Apple is arra készül, hogy piacra dobjon egy olcsóbb, szélesebb körben elérhető iPhone-t, a többi mobilcég pedig valószínűleg rövidesen követi majd a példát - tette hozzá a telenet.hu szakértője. 


2013. augusztus 26.


Olvastad már?

Indokolatlanul hatalmas különbségek az EU-s percdíjakban . . . tovább
Továbbra sem lesz gyors mobilinternet Európában! 4G lefedettségre még várnunk kell . . . tovább
Jelentősen lekörözi a magyar net az uniósat . . . tovább
Az internetsebességet tekintve Magyarország a 21. a világon . . . tovább

Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!