Indokolatlanul hatalmas különbségek az EU-s percdíjakban

Az Európai Bizottság egyik friss kutatása szerint az Európai Unió tagállamain belül óriási eltérések mutatkoznak az átlagos hívásdíjakban. Sok esetben a különbség olyan összehasonlíthatatlanul nagy, hogy azt lehetetlen racionálisan megmagyarázni, mondta a telenet.hu távközlési összehasonlító portál szakértője.

A kutatás kimutatta, hogy a legolcsóbban Litvániában beszélgethetnek egymással a mobiltelefon felhasználók – itt átlagosan 1,9 eurocentet, vagyis körülbelül 5,8 forintot kell fizetni egy percnyi telefonálásért. Ugyanakkor a skála túlsó végén található Hollandiában már 14,7 eurocentet, tehát körülbelül 44,1 forintot kérnek átlagosan a helyi szolgáltatók ugyanazért a hatvan másodpercért. A különbség a két ország között nem kevesebb, mint 774 százalékos – Hollandiában átlagosan közel nyolcszor annyiba került egy telefonhívás, mint Litvániában.

Indokolatlanul hatalmas különbségek az EU-s percdíjakban


Hazánk kifejezetten jól áll percdíjak tekintetében. Magyarországon ahogy a következő összehasonlításból kiderül az átlagos percdíj pontosan 6 eurocent, azaz 18 forint. Ezzel messze lekőrözzük például az Egyesült Királyságot (29,1 forint), Franciaországot (38,1 forint) vagy Csehországot (31,2 forint). Ugyanakkor még nálunk is jobb a helyzet ilyen szempontból Romániában, ahol egy percnyi beszélgetés csak 6,6 forintot kóstál fűzte hozzá a telnet.hu szakértője.

Nem lesz ez így jó

Az Európai Bizottság egyáltalán nincs megelégedve az eredményekkel. Neelie Kroes, a Bizottság alelnöke szerint az egész uniós piacra káros hatással van, hogy a 28 nemzeti távközlési piac között ilyen hatalmas szakadékok tátonganak. Kroes szerint egy egységesített piac sokkal jobban szolgálná a fogyasztók érdekeit, éppen ezért elsődleges fontosságú, hogy ez mihamarabb megvalósuljon. Ennek érdekében az alelnök már szeptemberben új intézkedéscsomagot terjeszt majd elő.

Az eltérések mértéke már csak azért is furcsa, mert más áruk és szolgáltatások esetében az európai piac ennél sokkal összetartóbb képet mutat. Egy liter tejért például legalább 0,69, legfeljebb 0,99 eurocentet kérnek a kontinensen, így a maximális eltérés 43 százalékos, töredéke a mobiltelefonos szolgáltatások árai közöttinek. Az elektronikus eszközök piacán is hasonló tendencia mutatkozik – egy iPad árában például mindössze 11 százalékos maximális eltérés mutatkozik az Unión belül.

Az adók miatt nem vagyunk sokkal jobbak

Hazánkban egyébként még ennél is sokkal olcsóbb lehetne a mobiltelefonálás – bár már így is az élmezőnybe tartozunk, a percdíjak nagy részét jelenleg az adóterhek teszik ki. Az A.T. Kearney tanácsadó cég májusban hozta nyilvánosságra piaci elemzését, melyben rámutattak arra, hogy az uniós tagállamok közül Magyarországon a legmagasabbak a mobiltelefonos szolgáltatásokat terhelő adók.

Ebbe a kategóriába tartozik többek között a társasági adó, az áfa, a frekvenciadíj és a különadó is. Mindent összevetve a cég elemzése alapján hazánkban az átlagos 18 forintos percdíj körülbelül negyven százaléka landol végül az államnál, ennyit tesznek ki az adó- és díjterhek. Érdekes lehet, hogy Svájcban, ahol egyébként a kontinensen az egyik legdrágább a mobiltelefonálás, a percdíjarányos adóterhek a hazainak csupán a negyedét teszik ki. És persze azzal is számolnunk kell, hogy az azóta eltelt időben a telekommunikációs cégeket újabb különadóval sújtotta a kormány – a mostani adatok szerint abból a bizonyos 18 forintból már közel 60 százalék kerül majd az államkasszához.

Lebontanák a roamingot

Hazánk jól áll a roaming tekintetében is. Magyarországon az Európai Bizottság adatai szerint egy külföldi hívás átlagos percdíja 0,35 euró, azaz mintegy 105 forint. Ez megegyezik a francia, olasz és spanyol értékekkel, azonban csak töredéke annak, amit például Belgiumban (291 forint) vagy az Egyesült Királyságban (357 forint) számolnak fel a szolgáltatók.

Ugyanakkor, ha az Európai Bizottság jelenlegi egységesítési tervei megvalósulnak, néhány éven belül egyáltalán nem kell majd a roaminggal foglalkoznunk, legalábbis az Unió határain belül. Az európai piac egységesítése érdekében ugyanis a testület azt szeretné elérni, ha az unión belüli hívásokért mindenhol ugyanannyit számolnának fel a tagállamokban, amennyi a belföldre kezdeményezett hívásokért is, számolt be a telenet.hu.


2013. augusztus 12. 


Olvastad már?

Továbbra sem lesz gyors mobilinternet Európában! 4G lefedettségre még várnunk kell . . . tovább
Jelentősen lekörözi a magyar net az uniósat . . . tovább
Terjed a digitális műsorszórás Európában, itthon még döcög . . . tovább
Egyre kevesebb SMS-t küldünk! Valóban befellegzett az SMS-ezésnek? . . . tovább

Szolgáltató Kereső: Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

Szolgáltató Kereső

Hasonlítson össze, válasszon és rendeljen több mint 40 távközlési szolgáltató ajánlataiból!

  1. Kérjük, adja meg az előfizetés típusát!
  2. Milyen szolgáltatás érdekli?Kérjük, első lépésben az előfizetés típusát adja meg.
  3. A pontos találatok érdekében adja meg irányítószámát és címét!Kérjük, második lépésben a szolgáltatás típusát adja meg.
Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Házszám

Adja meg a házszámot pl. 5, 10-12!

Házszám extra

Amennyiben a házszámhoz tartozik
kiegészítő (pl. 10/A), itt adja meg (pl. A)!

Kérjen visszahívást!