CNN International
CNN International

A CNN International nemzetközi sugárzású, hírközlő csatorna. Tulajdonosa a Time Warner médiavállalat, társcsatornája a CNN, amely Észak-Amerikában fogható. Aki tud egy kicsit angolul, annak nagyon ajánlatos a CNN Internationalt nézni, hiszen folyamatosan, közvetlenül értesül az eseményekről.

A híreket percről-percre, óráról órára közli.


A hálózatot 1985-ben indította a CNN. Eleinte csak az amerikai utazó üzletembereknek szólt, és csak szállodákban volt elérhető. A korai időszakban a központi CNN Newsroom egyik sarkában volt a stúdió, a saját gyártású műsorok mellett( pl: ”World News”), az adás leginkább a két állami csatorna műsoraiból állt (CNN/USA, Headline News). 1992-től kezdve jelentősen kezdett növekedni a nemzetközi érdeklődés a csatorna iránt, köszönhetően az 1. öbölháború eseményeiről szóló tájékoztatása miatt.


1994-ben saját Newsroom-ot, stúdiót kapott a hálózat, és a saját gyártású programok kerültek előtérbe, ekkoriban döntött úgy a csatorna vezetése megpróbálja felvenni a versenyt a BBC World-el. 1998 a következő mérföldkő a csatorna történetében, Morgan Almeida CNN/I akkori kreatív igazgatója elhatározta, hogy az amerikai nézők helyett a nemzetközi nézők felé nyitnak, és nemzetközi esztétikáknak megfelelő módon formálta a csatornát. 2006 február elején volt a legutóbbi drasztikus változás a CNN/I történetében, amikor is drasztikus változáson esett át az egész hálózat.


2009 első felében CNN/I átvette a CNN/USA grafikáját, ami gyakorlatilag 2006 CNN/I grafikára épül. 2009 szeptember 21-én drasztikus változások, World News, World News Asia, CNN Today, Your World Today, megszűnik. Új általános hírműsor indul World Report néven. Új szlogent, és logót is kap a hálózat. 2009. november 3-án hivatalosan is megnyílt a CNN Abu Dzabi produkciós központja, ami új műsoroknak ad/adhat helyet.
2009 első felében nagymértékben módosult a CNN/I műsorstruktúrája főleg az európai főműsoridőben. Három új programot indítottak: International Desk, Quest Means Business, Connect the World with Becky Anderson. Ezen műsoroknak saját „arcuk” műsorvezetőjük van, ami a CNN Internatoinal-nél eddig szokatlan volt. Az ősz folyamán még két további főműsoridős programot indított a csatorna.
Az új programok főleg az európai nézőknek érhetőek, az Ázsiaiaknak kevésbé az időeltolódás miatt. Ezért mostanában sokszor elhangzik az a kritika az ázsiai nézőktől, hogy ez a csatorna nemzetközi, nem európai.

CNN International a legolcsóbban! 40 szolgáltató TV csomagjait hasonlítottuk össze. Árak, csatornák, hűségidő stb. az alábbiakban!

CNN International nyelve: angol

CNN International felbontása: SD

CNN International kategóriája: Hír

CNN International éppen futó műsora:

CNN International következő műsora:

CNN International online műsora: online nézhető



A CNN International csatornát az alábbi csomagok tartalmazzák:

TV

5 730 Ft
27 csatorna
12 hónap
BŐVÍTETT – Badacsonytomaj

1-2 hónapban 50%-os havidíj kedvezmény!

6 200 Ft
1-2. hónap: 3100 Ft/hó
50 csatorna
12 hónap
7 140 Ft
42 csatorna
12 hónap
9 105 Ft
62 csatorna
12 hónap
11 975 Ft
65 csatorna
12 hónap
26 találat | Előző oldal
<<   <   1 | 2
A feltüntetett árak tartalmazzák az Áfát.
Kérjen visszahívást!